Események betöltése

« All Események

  • Ez az event elmúlt.

Sea+Air (GR/DE), Musica Moralia /HU/

október 7 @ 20:00 - 23:00

Eleni Zafiriadou és Daniel Benjamin története épp annyira ártatlan és szerethető, amennyire közös zenekaruk is az. A Sea+Air az elmúlt három év egyik legbájosabb európai sikertörténete, ami arról szól, hogy egy görög néptáncos beleszeret egy német zeneszerzőbe, aki nem tud kottát olvasni, és ketten a nyakukba veszik a világot. Egyikük a víztől, másikuk a levegőtől fél – az egyikük nem úszik, a másikuk sosem repül. Ketten együtt mégis újraírták mindazt, amit az énekes-dalszerzői attitűd törékenységéről és intimitásáról feltételezhettünk eddig, ezt pedig október 7-én a hazai közönség is megtapasztalhatja majd az A38 Hajó dunai panorámájú kiállítóterében.

https://www.a38.hu/hu/program/sea-air-de-gr

A punkzenekarából kilépő Daniel Benjamin igazi német trubadúrként élte mindennapjait, míg meg nem ismerhette feleségét. Sőt, azután sem sokat változott kettejük kapcsolata – Daniel közel tíz éven át saját neve alatt adott közel 1200 koncertet a világ minden pontján, újdonsült felesége pedig követte őt, egészen addig, amíg Whitney Houston arénaturnéján nem találták magukat. A mesébe illő fordulat számukra is új inspirációt adott: azzal, hogy pusztán a hangjukkal tölthették meg az arénákat, és olyan közönség figyel rájuk, aki korábbana sosem hallhatott róluk, rájöttek, hogy semmi másra nem vágynak, minthogy minden este önmagukat adhassák, együtt. Ez lett a Sea+Air, kettejük állandóan pulzáló zenei párbeszéde, amiben Bach barokkjának dallamközpontúsága találkozik a görög ritmusokkal és német folklórral, valamint a hetvenes évek szerzőközpontú popzenéjével. Ebből a sokszínűségből (amit maguk csak “ghost popnak” neveznek( fakad zenéjük időtlen karaktere is, aminek köszönhetően a Sea+Air már többek között olyan zenekarok vendégeként turnézhatott a világ minden táján, mint a White Stripes, Sufjan Stevens, Jose Gonzalez vagy a The Flaming Lips.

A duó második lemeze, az Evropi már elegendő figyelmet kapott a folyamatos turnézásnak köszönhetően: a zenekar dalai több sorozatban és TV-műsorban is feltűntek, így Kanadától Olaszországig ismerhette meg újabb közönség az úton létező házaspárt, akik most, 2017-ben már közép-kelet-európai dátumokat is elvállaltak. Emiatt örülünk annak, hogy a Sea+Air október 7-én végre Budapesten is felléphet majd, és biztosra vesszük, hogy akik a határfeszegető popzenében lelik örömüket – beleértve Owen Pallett, a Radiohead vagy Kate Bush rajongóit – új kedvencet avatnak majd napjaink egyik legeredetibb duójában.

Jegyár: 1500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón. A koncert a nemzetközi tehetségek mobilitását támogató Kreatív Európa projekt, a Liveurope jóvoltából valósulhat meg.

Részletek

Dátum:
október 7
Időpont:
20:00 - 23:00

Szervező

A38 Hajó
Telefon:
+36 1 464 3940
Honlap:
https://www.facebook.com/a38.hajo

Helyszín

A38 Hajó
Petőfi híd, budai hídfő / Petőfi bridge, Buda side
Budapest, 1117 Hungary
Telefon:
+36 1 464 3940