Események betöltése

« All Események

Intervals /CA/, Polyphia /US/, Nick Johnston /CA/

november 13 @ 20:30 - 23:30

A tavaly nyári, Animals As Leadersszel közös – és természetesen teltházas – klubkoncert után immáron főzenekarként tér vissza az A38 Hajó fedélzetére a zeneszerző-fenomén Aaron Marshall zenekara, a torontói Intervals! Napjaink egyik legizgalmasabb progresszív metal produkcióját a texasi Polyphia és a kanadai gitárvirtuóz, Nick Johnston kíséri a Budapestre is eljutó Európa-turnén.

Kétség sem férhet ahhoz, hogy Aaron Marshall saját nemzedékének egyik legkreatívabb zeneszerzője: a kanadai gitáros még csak 35 éves, de az Intervals története és szólóprojektből folyamatosan változó zenekarrá válása egy olyan alkotói kiteljesedés, ami túlmutat a djent és a progresszív metal bűvkörén. A hat évvel ezelőtt még mindent egyedül hangszerelő gitáros – akinek bemutatkozását Nolly maszterelte a Periphery-ből: nem véletlen, hogy később turnéztak is együtt – második EP-jén már vendégekkel vette körül magát, ami önmagában is garantálta, hogy az Intervals egy határok nélküli kreatív kommunává válhasson a kurrens zeneszerzők számára. Persze az elmúlt évek közreműködőinek névsora több mint impozáns. Olly Steele (Monuments), a nemrég az A38-on bemutatkozó David Maxim Micic (Destiny Potato), Plini, Mike Semesky (The HAARP Machine), Nick Johnston, vagy épp a BADBADNOTGOOD feature-jeiből is ismerős szaxofonos, Leland Whitty vagy Anup Sastry (Skyharbor) mind hozzátettek Marshall alkotói világához, újabb és újabb tónusokat adva az Intervals folyton utaztató, bátor és sokszínű zenei világához. A Budapestre először még a Protest the Hero vendégeként eljutó projekt természetesen Aaron körül forog, és végre teljes értékű programmal láthatjuk korunk egyik legszerethetőbb és legalázatosabb gitárzsenijét.

Az Intervals előtt fellépő Polyphia és Nick Johnston aligha lehet ismeretlen a kurrens progresszív metal szerelmeseinek, és nemcsak amiatt, mert Aaron a baráti viszonyon túlmutatva is kollaborált mindkét produkcióval, hanem mert együtt is méltó helyet foglalnak el a műfaj tablóján. Így pedig garantált, hogy az őszi szezon egyik legemlékezetesebb klubestje elé néznek a technikás metal szerelmesei, azt pedig Plini legutóbbi koncertje óta mind tudjuk, hogy érdemes sietni a jegyvásárlással is!

Jegyár: 3500 Ft, elővételben: 2900 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Részletek

Dátum:
november 13
Időpont:
20:30 - 23:30

Szervező

A38 Hajó
Telefon:
+36 1 464 3940
Honlap:
https://www.facebook.com/a38.hajo

Helyszín

A38 Hajó
Petőfi híd, budai hídfő / Petőfi bridge, Buda side
Budapest, 1117 Hungary
Telefon:
+36 1 464 3940