Események betöltése

« All Események

  • Ez az event elmúlt.

Áron András ‘Apey’ – Stranger lemezbemutató koncert // A38

október 21 @ 20:00 - 22:30

➽ 2017.10.21
➽ Áron András ‘Apey’ ➽ STRANGER lemezbemutató koncert

LEMEZMEGJELENÉS: október 9.
LEMEZ ELŐRENDELÉS: infó hamarosan.

Idén, október 9-én lát napvilágot Áron András harmadik szóló nagylemeze a ’STRANGER’, alig egy évvel a tavaly 2016-ban megjelent visszatérő ‘FOXES’ után. Az album 11 számot foglal össze egy hosszú történetté, mely Andris elmondása szerint gyermekkorát és a személyiségének kialakulását meséli el. Egy kifejezetten pozitív atmoszférájú, boldogabb köntösbe tekert album melyről András így nyilatkozott:

„Általában próbálok mindig valami újat keresni, és mindig találok is. Most egy picit azt volt a koncepcióm, hogy nem szeretnék halálra fejteni mindent, nem szeretnék gondolkozni, vagy túl tervezni. Nagyjából két hét leforgása alatt írtam július végén, majd még két hét alatt rögzítettem itthon. Hallgatva ezt a lemezt olyan, mint egy régi, ismerős barát, akit már hallottam, de tudom, hogy mégsem. Nehéz megfogalmazni szavakkal, de nagyon megnyugtató érzéssel tölt el.”

A ’STRANGER’ producere Takács Zoltán ’Japán’ (Heaven Street Seven, Soerii & Poolek) akivel Andris nem túl szokványos módon ismerkedett meg:

„A legutóbbi Apey & the Pea szegedi turné állomása után eléggé szétcsapva kerültünk egymás mellé valamikor hajnalban egy random kocsmában. A többiek már ismerték régről, én sajnos nem, de úgy nagyjából 10 percnyi beszélgetés után megfogalmazódott a fejemben, hogy őt fogom felkérni erre a munkára, mert más nem lehet. A legnagyobb megnyugvás és hátradőlés számomra, hogy ő rakja össze a kirakós utolsó darabjait.”

➽ HELYSZÍN // VENUE

A38 Hajó

➽ JEGYEK // TICKETS

▲ 1000 Ft,- ▲ early bird
▲ 1500 Ft,- ▲ elővétel
▲ 2000 Ft,- ▲ helyszínen

Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

➽ ONLINE JEGYEK: http://bit.ly/2wmtili

Részletek

Dátum:
október 21
Időpont:
20:00 - 22:30

Szervező

Apey
Honlap:
https://www.facebook.com/apeymusic

Helyszín

A38 Hajó
Petőfi híd, budai hídfő / Petőfi bridge, Buda side
Budapest, 1117 Hungary
Telefon:
+36 1 464 3940