ZAGAR koncert a Budapest Parkban

ZAGAR koncert a Budapest Parkban

2015. május 14-én a Budapest Parkban adja idei első budapesti koncertjét a Zagar. A zenekarnak néhány napja jelent meg egy vadonatúj száma, mely az őszre várható „Az éjszakám a nappalod” című film egyik betétdala lesz, és amelyben a Mary Popkids-es Kama énekel.

“Kamával a tavalyi VOLT fesztiválon, a Random Trippen játszottunk együtt. A koncert után aztán megbeszéltük, hogy jó lenne, ha majd egy ponton összehoznánk egy közös dolgot. Amikor elkezdtem írni ’Az éjszakám a nappalod’ c. film zenéjét, egy házibuli jelenethez készült trekknél jutott eszembe, hogy ez jól állna neki. Átküldtem az alapot, amit pár napon belül egy jó kis énekdallammal küldött vissza, aztán ez lett a munkafolyamat. Tulajdonképpen nem is találkoztunk, úgy készült el a Sleepwalking.” – meséli Zságer Balázs.

„Az első demóban gitárral játszottam fel a dalt, Balázsnak annyira tetszett, hogy végül ez a blues-os, vadnyugati hangulatú gitár benne is maradt a számban. A végeredmény szerintem abszolút Zagaros és Kamás egyszerre.” – teszi hozzá Kama.

A közös dal a Parkban debütál majd élőben. A Zagar előtt pedig Sena lép fel, aki az Irie Maffia frontemberi pozíciója mellett szóló énekesi karrierjével is a csúcsra tör. Legutóbbi albuma a Lots Of Trees címet viseli, melyen a megszokott hangzás mellett bensőségesebb soul, r’n’b stílusú dalok is szerepelnek.

ZAGAR koncert a Budapest Parkban

2015. május 14. (előzenekar Sena, vendég Kama / Mary Popkids)

 [divider]Zagar, vendég: Kama, előzenekar: Sena @ Budapest Park[/divider]

10830685_679970658795289_8970723718725704913_o

Lost Password

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.

Támogasd az elektronikus zenét!

Szeretnél velünk dolgozni? Írj nekünk: info@partynews.hu

Powered by WordPress Popup