Pongrácz Zoltán, a magyar elektronikus zene “alapítója”

Pongrácz Zoltán, a magyar elektronikus zene “alapítója”

A mai fiatalok körében egyre nagyobb a műfajkáosz, ha elektronikus zenéről van szó, minden techno, house, vagy EDM, más nem is létezik. Azonban ez a zenei irányzat talán az összes többinél tágabb, több lehetőséget rejt magában, ide tartozik ugyanis minden elektronikus úton megkomponált zenei mű. A DJ-kből pedig az elmúlt évtizedekben igazi világsztárok lettek, akiket bárhol több ezres tömeg fogad, a hazai úttörőkről, alapítókról pedig teljesen megfeledkeznek, mert esetleg nem volt közük egy nyári popslágerhez. 

Pongrácz Zoltán a hazai elektronikus zene legelső alakja volt, több nemzetközi díj nyertese, a Zeneakadémia első elektronikus zenei professzora. Kodály növendéke volt, Bécsben végezte el a karnagyképző főiskolát, Berlinben a Humbold egyetemen összehasonlító zeneelméletet tanult, a Holland Királyi Egyetemen pedig Gottfried Michael Koenig, az elektronikus zene egyik atyja oktatta.

1966-ban írta meg első elektronikus művét, ami egyben az első magyar elektronikus szerzemény is. A Kryptothesiphon című számot még hangszalagra rögzítette. Nem csak ezen a téren volt úttörő, hiszen ezt követően ő nyitotta meg az ország egyetlen magán stúdióját is, ebből lett 1975-ben a Magyar Rádió elektroakusztikus terme.

1972-ben Csehszlovákiában díjat nyert kategóriájában, a Maríphonia című portréjával, amit felesége hangja és teste ihletett, ez a módszer egyébként egész későbbi munkásságára jellemző maradt. 1975-ben adta első koncertjét, tehát ha szigorúan véve nézzük, akkor február 28 a magyar diszkózás születésnapja.

Azért harcolt, hogy bevegyék az elektronikus zenét az Akadémián oktatott fakultatív tárgyak közé. Végül sikerült keresztülvinnie elképzelését és húsz éven át oktatta a feltörekvő fiatalságot, sőt még egy tankönyvet is írt Az elektronikus zene címmel 1980-ban. 2007-ben hunyt el 95 évesen, másnap be is zárt a Rádió elektroakusztikus részlege. Talán ez mutatja leginkább, hogy mekkora szerepe volt a hazai elektronikus zenei élet kialakulásában és népszerűsítésében, de azt is bebizonyította, hogy valójában az elektronikus zene nem más, mint a komoly művek, operák, zenekari művek egyik alága,  sokkal inkább művészet, mint amennyire annak tartják.

Lost Password

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.

Legendary Moments pres. Darin Epsilon & Fernando Ferreyra