Nosztalgiakutatás, azaz lehet, hogy betegesen szereted a zenét?

Nosztalgiakutatás, azaz lehet, hogy betegesen szereted a zenét?

Népszerű a nosztalgiakutatás, és bár nem veszik halálosan komolyan, a pszichológián belül mégis elmondható, hogy önbecsapás nélkül is terápiás hatással lehet szervezetünkre. Kellő távlatból például egy sallangmentes piros folyosó is meg tud szépülni. Klasszik bulik jönnek-mennek, hogy a témánál maradjunk, mi pedig megpróbáltunk ennek az őrületnek a körmére nézni. Nosztalgiát kutatunk.

E-play, Home, Club Speed, Patex – és még lehetne sorolni a helyeket, helyszíneket, amikre szinte minden, harminc éven felüli klubberben rögtön megindul a szép emlékek folyama. A jelenségre szívesen építenek a rendezvényszervezők, de mitől szépek ezek az emlékek, miért jók a régi dolgok?

A pszichológia sajnos kiábrándít, a tudomány ugyanis egyelőre nem veszi teljesen komolyan az ez irányú kutatásokat, és azok eredményeit. Ellenpéldák persze vannak.

“A szót egy orvostanhallgató, Johannes Hofer alkotta meg 1688-ban a görög nosztosz (hazatérés) és algosz (fájdalom, vágyódás) szavakból. Hofer leírása szerint a nosztalgia annak a beteg embernek a fájdalma, aki hazavágyik, és fél attól hogy sosem láthatja már viszont azt. Talán ettől is retteghetnek a legendás korszakot felidéző szervezők? Elmondásuk szerint visszahozzák nektek azt, amiről már azt hittük, hogy talán sosem láthatjuk viszont. Egy igazi, zeneszeretők családi körében eltöltött estét. “

A XVII. század végétől rendszeresen diagnosztizálták az európai orvosok a nosztalgiát. Anorexia, szabálytalan szívverés, csak néhány tünetet megemlítve. Mivel úgy gondolták, hogy a test és az elme eme zavara halálos is lehet, előfordult, hogy a kezelés részeként az otthonuk után epekedő katonákat egyszerűen hazaküldték a frontról. Amitől persze rögtön meggyógyultak.

Később aztán a nosztalgia státusza kezdett megváltozni, és néhány évtized alatt teljesen átalakult: veszélyes, de gyógyíthatónak hitt betegségből kórosnak nem tekintett lelkiállapottá vált. Nagyjából ezzel egy időben a fogalom is átalakult: a térbeli elvágyódás helyett egyre gyakrabban időbelit értettek a nosztalgián.

Szakmai vélemények az Index cikke alapján

„A pszichoanalitikus szakirodalomban nem központi fogalom a nosztalgia” – mondja Schmelowszky Ágoston filozófus, pszichoanalitikus, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar adjunktusa. „A nosztalgia az emlékezésnek egy sajátos módja, ahol nem feltétlenül az emlékezeti tartalom az érdekes, hanem a hozzá tapadó érzelem.”

Fred Bryant (Loyola Egyetem): a nosztalgiázásnak jótékony hatása van. A Psychology Today idézi a tudós tapasztalatait: eszerint ha akár csak napi húsz percig idézünk fel régi szép emlékeket, egy héten belül jobb kedvre derülünk. „A visszaemlékezés motiváló” – fogalmaz Bryant.

Tim Wildschut (Southamptoni Egyetemen): Wildschuték összefüggést találtak a nosztalgia és az önbizalom között, és ők is megállapították, hogy hangulatjavító hatása van a régi szép idők felemlegetésének. Sőt, a brit kutatók szerint a nosztalgiázásra hajlamos emberek könnyebben megküzdenek a problémákkal és gyakrabban kapnak segítséget a környezetüktől, mint a többiek

Sonja Lyubomirsky (Kaliforniai Egyetem) azt vizsgálta meg, fejben vagy írásban érdemes nosztalgiáznunk. Lyubomirsky arra kérte meg egy kísérletében résztvevő egyik csoport tagjait, hogy írják le legboldogabb élményüket, a másik csoport tagjainak csak gondolniuk kellett ugyanerre. Az utóbbi csoport általános közérzete jobban nőtt, mint az előbbié, ami azért érdekes, mert negatív élményeknél éppen fordított helyzetet tapasztaltak a hasonló kutatások: a rossz élményekre visszaemlékezők újra trauma hatása alá kerültek, míg akik leírták ezeket, könnyebben túl tudták tenni magukat a rossz emlékeken.

Morris Holbrook (Columbia Egyetemen): Holbrook termékek képeit mutatta a kísérleti alanyoknak, és arra jött rá, hogy a megkérdezettek életkortól függetlenül azokat a termékeket preferálták, amikkel a húszas éveik elején találkoztak.

Klasszik? NEM! Legenda!

A zene, ami feltölt értékes eszenciával?

Mégis a zenével kapcsolatban milyen nosztalgikus örömöket élhetünk át? Talán bűvös öröm áradhat végig rajtunk? Elszigetelődünk mindentől és mindenkitől, és még csak az okát sem tudjuk majd? Közömbössé válik minden, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét pedig egyszerű káprázattá változtatjuk együtt újra?

A zene sokkal inkább most kapcsolatot teremt múltbeli és jelenlegi énünk között, így megadja a folyamatosság érzését, és ez általában már önmagában pozitív élmény. Ugyanakkor veszteségérzés is kapcsolódik hozzá, az eltelt idő a közelgő véget jósolja. Ettől még nagyon hiteles lesz számunkra az emlékezés, és tényleg emléknek élünk meg olyasmiket is, amik esetleg nem úgy történtek, mint valójában.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy régen egyáltalán nem volt minden jobb, most azonban még egyszer, együtt újra közös terápiás foglalkozáson vehetünk részt, és millió legendás pillanatot újra felidézve elmondhatjuk majd: hazatértünk!

Legendary Moments: #ottHOME & Cinema Hall Season Closing