Nem kapott engedélyt az Innervisions barcelonai bulija

Nem kapott engedélyt az Innervisions barcelonai bulija

A Dixon és  Âme által alapított német kiadó, az Innervisions nyárra hatalmas bulit tervezett Barcelonába. Az eseményt június 12-re hirdették meg és elég extrém helyszínt is találtak hozzá, az El Castell De Montjuic, egy középkori vár és katonai börtön formájában. A Lost In a Moment névre keresztelt bulinak már a line-upja is megvolt, a kiadó két alapítója mellett Solar és Culoe De Song népszerűsítette volna a house zenét a gótikus környezetben.

„Az Innervisions csapatának több hónapnyi kemény munkája és tervezése után sajnálattal kell közölnünk, hogy a Barcelona környékén bevezetett új szabályok értelmében a Castel De Montjuic nem lehet a Lost In a Moment helyszíne. Vállaljuk a felelősséget, amiért előre bejelentettük nektek a bulit fellépőkkel együtt, és átérezzük a csalódottságotokat, de abban a pillanatban nem láthattuk előre a szabályváltoztatásokat, hiszen évek óta szervezünk bulikat a környéken.”tájékoztatta rajongóit a kiadó hivatalos közleményében.

Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy júniusban ezen kívül még egy rakás másik, hasonló kaliberű bulival várnak mindenkit Európa szerte, amikről Facebook oldalukon tájékozódhattok bővebben.

Lost Password

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.

Legendary Moments pres. Darin Epsilon & Fernando Ferreyra