MerreTeddSzét rovatunk: The Debut Summer Classics

MerreTeddSzét rovatunk: The Debut Summer Classics

A The Debut még 2001-ban indította útjára a hazai elektronikus zenei szubkultúra egyik legsikeresebb és leghosszabb életű kezdeményezését. Azóta számtalan tagcsere és változás történt a csapatban, de a világszínvonalú családias house bulik és az utánozhatatlan hangulat azóta sem változott. Azoknak viszont, akik a kezdetek óta nyomon követik a rendezvényeiket, immár nyolc éve egy igazi retró ínyencséggel kedveskednek minden június végén, amikor is a három alappillér, akik azóta szétszéledtek, ismét együtt nyomják a legnagyobb slágereiket az új dalaik kíséretében.

Dandy, vagy ahogyan sokan napjainkban ismerkednek vele: Peter Makto karrierje kezdete óta majdnem mindent elért, amit egy hazai elektronikus zenei producer elérhet, sőt szettjeivel Ausztráliát leszámítva már a fél világot bejárta. Ez alatt sem hagyta teljesen maga mögött azt a csapatot, ahonnan jött, mai napig baráti viszonyt ápolnak és a Classics keretében közösen lépnek színpadra. A szettjei állandóan változnak, fejlődnek a keverőpult mögött töltött rengeteg időnek köszönhetően, így a régi rajongók mellett sorra hódítja meg a komolyabb szettekre fogékony fiatalságot is.

Garay a triumvirátus egyetlen olyan tagja, aki mai napig Debut színekben feszít. Egész kiskamasz kora óta lenyűgözte az elektronikus zene, így nem is volt kérdéses, hogy ha felnő, milyen pályát választ. Aktív résztvevője volt a mára legendás Flört bulijainak, majd az ezredforduló környékén formálódott meg benne egy saját bulisorozat iránti igény, ahol a nem feltétlenül közönség kedvenc, mély house zenéit szabadon berakosgathatta volna.

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing

Moonline azóta önállósodott és a csapatmunka helyett inkább egyénileg dolgozik, de egy hamisítatlan Debut bulinak most sem tud nemet mondani. Azon kevés hazai előadók egyike, aki a lelke legmélyéről zenél, minden hatással van a munkásságára, amit lát, vagy hall. Mindezt pedig nem csak a hazai közönség érezhette át, hiszen olyan helyeken jelent meg karrierje során, mint a Bedrock, a Pacha, az Imprint, vagy a Global Underground.

Ez a három hazai legenda képviseli majd nyolcadik alkalommal is a részünkről Kelet-Európa egyik legjobb progresszív klubestjének kikiáltott Debut-öt a Summer Classics keretében, ami a számtalan helyszín után már másodjára a Track Terrace nevű szabadtéri szórakozóhelyen kerül majd megrendezésre (Track terrace ismertető cikkünk) Egy ilyen felhőtlen nyári house orgia nem is találhatott volna jobb teret a bulizásra, hiszen a friss levegő, a dunai fuvallatok, a csillagos ég és a jó italárak mellett itt található a Cinema Hall stábjának hazai viszonylatban egyedülálló Martin Audio berendezése, amelyen keresztül utánozhatatlan módon szólalnak majd meg a kedvencek.

A bulira június 27-én, vagyis szombaton kerül sor este tizenegytől és természetesen napfelkelte előtt biztosan nem ér véget, így minden fellépő számára lesz idő bebarangolni karrierjük minden szegletét egy nyári szett keretében. A belépő pedig 2000 forintba kerül elővételben és a helyszínen is.

https://www.facebook.com/events/384158098436351/
www.fb.com/trackterrace
www.fb.com/cinemahall
www.fb.com/thedebutbandhungary
www.fb.com/debut.arcok
www.instagram.com/debutarcok
www.instagram.com/cinemahallbudapest

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing