Berlinben díjazták a Naked Truckers-klipjét!

Berlinben díjazták a Naked Truckers-klipjét!

Két sikeres klip után új csemegével jelentkezik a különleges és ellenállhatatlan trió, mely rockabilly-zenekarnak indult, de ma már ugyanúgy hasonlít egy modern, dögös gitárzenekarra is. Az együttes, mely idén adta ki új nagylemezét, előző zenés kisfilmjével nemzetközi versenyt nyert Berlinben.

„A Naked Truckers rockabilly együttesnek indult, de már a kezdetektől nyilvánvalóvá vált, hogy nem ragadunk le az autentikus vonalnál” – meséli a 2009-ben alakult zenekarról a frontember, Little G. Az elmúlt három évben kialakult az együttes (Little G mellett Peete Jones dobos és Mitch Farty nagybőgős) sajátos zenei világa, melybe belefér a blues, a rock and roll, a punkos hangulat, de a kétezres évek olyan menő zenekarait is eszünkbe juttathatja, mint a Hives, a White Stripes vagy a Black Keys.

Naked Truckers_2_2014

A Naked Truckers legutóbbi nagylemeze, a Jump! 2014 januárjában jelent meg. A zenekar az új dalokat nem csak hazai fellépéseken, hanem sikeres európai klubkoncerteken is, összesen nyolc országban bemutatta.

“A Jump című lemez megírásakor leginkább az motivált, hogy valami újat hozzak létre a már meglévő alapokon. Igyekeztünk kicsit formabontóak lenni ebből a szempontból, így kerültek olyan számok a korongra, melyek inkább a 2000-es évek olyan garázsrock zenekarainak a hatását tükrözik, mint a White Stripes vagy a Black Keys. A változatos hangzás az, amitől élővé válik a lemez – azt a fajta csapongó életerőt képviseli, ami annyira jellemző az együttesre. Egyfajta egyensúlyra törekedtünk, hogy ne csússzon el a lemez egyik irányba sem, és ne a megmondós szövegek domináljanak, de ne is egy súlytalan, semmitmondó anyagot hozzunk össze. A Jump egy olyan lemez, ami megmozgat, amitől utazás közben benyomod a gázt tövig, és amitől nem kell kávé a reggeli ébredéshez. Ezt az érzést importáljuk sikerrel immár más országokba is” – meséli a frontember.

nakedtruckers_cd_cover04

Az új lemezhez eddig két klip készült, a Big Boobs és a Jump! című dalokhoz – utóbbi májusban megnyerte a Berlin Music Video Awards Best Live Act kategória díját. Most pedig itt az új videó, a Phaedra című dalhoz.

“Az előző két klip óriási sikere után nem volt kérdéses, hogy újra a Rónai Domonkos-Szilágyi Fanni rendező-operatőr-párossal forgatjuk az új kisfilmet. Ez a videó igazi csemege mind zenei, mind filmes szempontból, hiszen itt nem csak a szórakoztatás a cél: a két fiatal filmes zseni mindig művészi igénnyel áll neki a munkának. Ezért nyerhetett például a Jump! szakmai díjat egy neves nemzetközi videoklip fesztiválon, és nem kisebb ambícióink vannak az új klippel sem” – mondja a gitáros-énekes.

Jump! album:

https://play.spotify.com/album/3dT5bvvxGuAK0KnzjHYigp

[divider]Naked Truckers 5th Anniversary & Fleet Bomb 502 (A)[/divider]

1606943_856599937704761_121392028707406144_n