A fiatal lányokra a legveszélyesebb az ecstasy

A fiatal lányokra a legveszélyesebb az ecstasy

Korábban írtunk nektek a törj-szívj-várj kampányról, melynek az a lényege, hogy az MDMA kristály használóit védjék a túladagolástól és a nem kívánt rosszullétektől azzal a felhívással, hogy minden új vásárlásnál teszteljenek le belőle egy kis mennyiséget, majd várjanak, amíg kiteljesedik a hatása.

Most egy újabb kimutatás rávilágított, hogy a fiatal lányok vannak legnagyobb veszélyben, ugyanis a kórházba kerültek legnagyobb részét őt tették ki a közelmúltban. Ennek az egyik oka, hogy radikálisan megnőtt a tabletták és kristályok tisztasága, nem rég például 330 milligramm MDMA-t tartalmazó cuccot találtak Európában, ami az átlagos dózis háromszorosa. A Global Drug Survey nevű nemzetközi kábítószer statisztikákkal foglalkozó cég 32.000 fogyasztóval végzett kutatást, ebből 202-en ismerték be, hogy kórházi ellátásra szorultak idén. Ez a 2013-as átlagnak  a duplája.

Ezen belül is a lányok aránya nőtt meg, különösen az olyan 21 év alattiak körében, akiknél korábban diagnosztizáltak már valamilyen mentális zavart. A tünetek között előfordult dühroham, zavarodottság, hallucináció, extrém izzadás és nyugtalanság is. Többen azt is hozzátették, hogy legalább három napba telt, mire újra normálisan érezték magukat utána.

A GDS teljes jelentését az oldalukon nézhetitek meg pontos adatokkal.

(Pulse)

Lost Password

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.

Legendary Moments pres. Darin Epsilon & Fernando Ferreyra