A bakelit reneszánsza öli meg a formátumot

A bakelit reneszánsza öli meg a formátumot

A zeneipar még be sem fejezte az ünneplést a bakelit iránti érdeklődés nagymértékű feléledése miatt, máris lehet újra félteni a klasszikus zenehordozót. Ennek pedig pont ez a túlságos jókedv az oka. A kiadók hirtelen elkezdték megtelíteni a boltokat, webshopokat a sikerlemezek újrakiadásaival és a bakelit központú világméretű ünnepekkel. Sajnos nagyon könnyű ebbe belebukni, a kereslet enyhe változása miatt az egekbe ugrik a kínálat, az embereknek pedig szép lassan elegük lesz belőle, ráunnak.

A bakelit lemez az egyik legjobb módja a zene tárolásának és megőrzésének azon rajongók számára, akik ragaszkodnak a kézzel fogható dolgokhoz, ráadásul a hangzása is utánozhatatlan. Ennek a hirtelen megnőtt érdeklődésnek viszont lehetnek árnyoldalai is, amik akár az egész popkultúrára kihathatnak. Jelenleg a bakelitekkel foglalkozó üzletág jóval többet próbál termelni, mint amennyit elbír, a drága alapanyagok, a szaktudás és a technológia régisége miatt viszont egyre kevesebb a lehetőségük, a kiadványok minősége pedig folyamatosan romlik.

Azon független kiadók számára, melyek főként elektronikus zenével foglalkoznak és túlélték a CD uralmának évtizedeit, a bakelit robbanása több kárt okoz, mint hasznot. Sőt, akár az egész fennmaradásukat veszélyeztetheti. Thaddeus Herrmann kiadó tulajdonos és a német Das Filter nevű magazin szerkesztője elmagyarázta, hogy mi a legnagyobb gond a bakelittel és mi miatt került ekkora veszélybe pontosan.

P1070719

2013-ban a zeneipar legfontosabb szereplői összegyűltek Németországban, Röbel városában, hogy meglátogassák a kontinens egyik legnagyobb CD, DVD és bakelitkészítő gyárát, az Optimal Media-t. Az infrastrukturálisan viszonylag fejletlen környéken ez a cég biztosítja a legtöbb munkahelyet a lakosság számára, míg a világ többi részét zene tárolására alkalmas adathordozókkal látja el, főleg bakelittel.  Az általuk megrendezett SommerFest pedig nem csak az üzleti kapcsolatok ápolásáról szólt, hanem egyben a cég új bakelitnyomdáinak bemutatásáról is.

Reméltük, hogy az új gépekkel majd csökken rajtunk a nyomás, de csak még rosszabb lett tőle. Bár a gépek megfelelően működtek, egy valamit nem vettünk figyelembe a tervezéskor, mégpedig az ezekhez szükséges plusz energiát. Hónapokba telt mindezt kiküszöbölni, közben pedig folyamatosan csúsztak a kiadások.” – idézi fel Jens Alder, a berlini Morr Music kiadó vezetője.

Azok a kiadók, akik sosem hagytak fel a bakelit forgalmazásával és életben tartották a hanglemezek gyártásának infrastruktúráját, most hirtelen hatalmas konkurenciával kerültek szembe. Míg egy CD lemez gyártása szinte kizárólag automatizált, addig egy bakelit legyártása apró mozzanatokból áll össze, rengeteg emberi munkát igényel. A gyártók elégedetten nézték végig a bakelit iránti kereslet robbanását az elmúlt pár évben, befektetni azonban már nem akartak több pénzt, emiatt kell manapság legalább négy hónap ahhoz, hogy egy előadó lemeze megjelenhessen bakeliten. Még akkor se tudják időben teljesíteni a megrendeléseket, ha három műszakban foglalkoztatnak embereket a hét minden napján. Hogyan épülhetett le ennyire ez az iparág, mikor az elektronikus zenék terén már érezhetően nőtt a kereslet az évek során a bakelitre?

P1070737

Az elmúlt négy évben közel megduplázódott a bakelitek gyártása nálunk. Ez nagyszerűen hangzik, de azért érdemes kicsit közelebbről is megvizsgálni a helyzetet. Ezzel egyidejűleg ugyanis a megjelenések példányszáma csökkent, vagyis egy anyagból kevesebbet kell készítenünk, ami viszont több munkát jelent a nyomóban. Minél többször kell átállítani a gépeket, annál több időt vesz igénybe a folyamat. A legnagyobb probléma azonban nem is a lemezek nyomásában van, hanem a galvanizálásnál.” – magyarázza a helyzetet Silke Maurer, a Handle with Care nevű hatalmas produkciós cég vezetője.

A galvanizálás a bakelitkészítés azon folyamata, amikor a kész lakkozáson fémes bevonatot képeznek, hogy sérülésmentesen rákerülhessen majd a matrica, ez pedig nagyon időigényes és sok tapasztalat kell hozzá. Nem elég megtanulni, hanem több éves gyakorlat kell ahhoz, hogy ezt valóban olyan szinten tudják elkészíteni, hogy ne tegyenek vele kárt a korongban és a zene pontosan úgy szólaljon meg, ahogy azt a megrendelő szeretné. Mindezt pedig viszonylag gyorsan kell megcsinálni, hiszen ha egyszer a zene már rá van nyomva, akkor a védőréteg nélkül nem lehet sokáig szabadon tárolni, mert könnyen megsérül, elkopik. Ez az időszak nagyjából két hét, azon túl már problémás a minőségi áru megvalósítása.

A bakelitlemezek készítése eléggé jövedelmező üzlet, legalábbis az volt a múltban. Az előállítási költségek magasak, a gépek öregek és senki sem ad el már ilyesmit. Amíg egy alacsony szinten maradt a kereslet, addig így is ki tudtuk elégíteni, de mostanra már nem. Korábban kellett volna befektetni, főleg a galvanizálás folyamatába.” – folytatja Maurer.

Ha valakinek lehetősége van ellátogatni egy ilyen gyárba, akkor valóban láthatja, mennyire siralmas a helyzet. A gépek úgy néznek ki, mintha egy múzeumból kerültek volna elő, hangosak, túlhevültek, hiszen fél percenként ontják magukból a frissen nyomott lemezeket, amiket utána egyesével el kell raktározni.

vinyl-factory

Európában azért még van pár hely, ahol megfelelő körülmények között foglalkoznak bakelit gyártásával, Németországban három, Csehországban, Franciaországban és Hollandiában pedig egy-egy üzem működik. Ha ezeket a nagy cégeket nem vesszük figyelembe, akkor viszont nagyon apokaliptikus a piaci kép, a kisebb független kiadók már a nyolcvanas években tönkrementek, a nagy kiadók pedig a CD előretörése miatt mohón leselejtezték saját gépeiket. A kiadványaikat sikerült még egyszer eladniuk mindenkinek, de ezúttal CD formátumban. Közben sokan megváltak bakelitjeiktől, hiszen akkoriban elavult technológiaként emlegették. Aztán manapság már a CD számít réginek, a bakelit pedig olyan minőségi és keresett termék lett, hogy harmadjára tudják kiadni ugyanazokat a régi lemezeket a nagyobb társaságok, amikkel már korábban milliárdokat kerestek.

Ezzel pedig semmi baj nincsen, hiszen a zeneiparnak mindig azt a formátumot kell támogatnia, amire kereslet van. A probléma ott kezdődik, hogy ezek a nagy cégek a már korábban kiadott lemezek újranyomásakor előnyt élveznek az alapból nagyon szűk iparon belül, vagyis például egy Led Zeppelin újrakiadás hamarabb nyomdába kerül, az a techno lemez pedig várhat még pár hónapot a raktárban.

Mindez pedig azt jelenti, hogy azok a nagyvállalatok, amelyek a CD megjelenésekor gyakorlatilag majdnem megölték a bakelitet, most megpróbálják teljesen kivásárolni, annyi megbízással ellátni a nyomdákat, hogy kisebb cégek már ne férjenek bele az időbeosztásba. Pont azok a kis független cégek kerülnek így veszélybe, akik sosem hagyták magára a formátumot.

A monopolizáció a probléma. Van több jó hangkeverő stúdió is jelenleg, amely kifejezetten bakelitre készíti elő a zenéket. Viszont az eszközeik szintén nagyon régiek, vigyázni kell rájuk. Pótalkatrészeket szerezni szinte lehetetlen, hiszen ritkák és méregdrágák. Javítani pedig alig pár ember képes ezeket a világon, akik egész évben utaznak, emiatt sokszor egy elromlott gép hetekig csak áll és porosodik. Aztán összesen két cég állít elő olyan lakkot, ami a galvanizáláshoz kell. Ebből az egyik egyetlen öregemberből áll Japánban, aki a garázsában állítja elő az anyagot. A minősége kiváló, de kérdés, hogy meddig lesz képes folytatni ezt. Ha egyszer kapcsolatba lépünk vele, megpróbálunk annyit rendelni, amennyit csak lehet és beraktározni. Sosem tudhatod, mikor lehet őt legközelebb elérni. A másik pedig egy hatalmas amerikai cég, ami az egész világot ellátja, gyakorlatilag a bácsit leszámítva egyedüliként a piacon és ez nagyon nem jó.” – ás le a probléma mélyebb gyökeréig Andreas Lubich, berlini bakelit szakértő.

A vágógépek jelentik az újabb problémát, ezeket főleg Németországban gyártották a nyolcvanas évek végéig. Ahhoz, hogy ezek működjenek, szükség van egyfajta karcolótűre, amely belevájja a barázdákat a lakkrétegbe, ezzel tárolva a zenét. Jelenleg egyetlen cég forgalmaz ilyeneket, mégpedig ugyanaz az amerikai társaság, az Apollo, amelyik a lakkokat is. Viszont az egyetlen ember, aki ezekre a tűkre szakosodott nyugdíjba ment, az utódja pedig eleinte nagyon gyenge tűket készített, ami hatással volt az általa karcolt zenék minőségére is. Az alapanyag, vagyis a bakelit beszerzése szintén problémás, ezt is csak öt cég árulja világszerte.

resize

Ami pár éve még az elektronikus zenei producerek számára alapvető igény volt, mostanra szinte elérhetetlen álom lett, nem lehet bakeliten kiadni szinte semmit ezek miatt. Ha egy szám sikeres, akkor szinte azonnal ki kell adni, hogy legyen vevőköre, ez pedig jelenleg megvalósíthatatlan. Most már csak akkor lehet egy zene megjelenéséről beszélni, dátumot kihirdetni, ha a kiadó legalább egy tesztváltozattal rendelkezik. Korábban viszont nem a bakelit legyártása, hanem a zene elkészítése, felvétele volt az, amin a kiadvány múlott, ez napjainkra teljesen megfordult.

A kirobbantó ok pedig egyértelműen az, hogy olyan nagy cégek fedezték fel újra a pénzkeresési lehetőséget a formátumban, akik már évtizedek óta lemondtak róla, így annyira kinyomták a szűk piacra dolgozó professzionális szakmát, hogy az nem képes tartani a lépést, gyakorlatilag az összeomlás szélén áll. Szakértők szerint ez a hirtelen jött kereslet pár év alatt lecseng és minden visszaáll a normális kerékvágásba, amint az újrakiadások körülötti őrület megtorpan. A kis cégekre és előadókra gyakorolt visszafordíthatatlan károkat viszont egyelőre nem lehet felbecsülni. Az újrakiadások pár év múlva a bolhapiacokon fognak kikötni fillérekért, miután a multicégek megint jól megszedték magukat, viszont azok számára, akik nem befektetést látnak benne, hanem a zene legideálisabb tárolási formátumát, akár a véget is jelentheti, egyszóval a bakelit reneszánsza pár év leforgása alatt akár a formátum végleges halálát is jelentheti.

(Das Filter)

Lost Password

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.

Legendary Moments pres. Darin Epsilon & Fernando Ferreyra