Új Scuba album a láthatáron!

Új Scuba album a láthatáron!

A Hotflush kiadó tulajdonosa, Scuba új albumot ad ki, melynek címe ’Claustrophobia’ és március 24-én jelenik meg.

Az albumot részben egy japán fesztivál fellépése inspirálta (Labyrinth), és így mesélt róla a Resident Advisor-nak:

„Ami igazán összehozta az albumot, az maga a fesztiválélmény volt, beleértve az én szettemet és magát a fesztiválon töltött hétvégét is. Amikor hazaértem utána, gyorsan össze is állt az album. Tisztában voltam vele, hogy néhányan felhúzták a szemöldöküket, amikor bejelentették, hogy magam is részt veszek ezen a rendezvényen, és szerintem ezek pont azon emberek voltak, akik a Hardbody megjelenés után nem követtek tovább. Remek érzés emlékeztetni az embereket arra, hogy én nem ragaszkodom egy dologhoz sokáig, ugyanez a helyzet az új albumnál is: sokkal másabb a hangzás, mint a Hardbody-é volt.”

Szerintünk azonban nem csak a japán fesztivál volt az ötletadó, hiszen ilyen című dalok is szerepelnek az albumon: ‘Needle Phobia’, ‘PCP’, ‘Why You Feel So Low’ és az ‘All I Think About is Death’.

Paul Rose azt is elmondta, hogy rajongói által nagy a nyomás rajta, hogy egy hangzásnál maradjon. „A végén úgy sem tudsz mindenkinek eleget tenni, és azt kell csinálnod, amit akkor és abban az időben éppen érzel. Szerintem senki sem hibáztathat engem azért, mert nem követem a trendeket, én csak olyan zenét csinálok, amilyet szeretnék, aztán pedig várom a gyűlölködő embereket, hogy elvégezzék a munkájukat.”

Nézzétek meg a ‘Why You Feel So Low’ track videóját, alább pedig a tracklistet. Az album launch partija március 28-án lesz Londonban (Steel Works), ahol Scuba mellett fellép Dense & Pika, Function és Jack Haighton is.

Tracklist:

01 Levitation
02 Why You Feel So Low
03 Television
04 Drift
05 PCP
06 All I Think About Is Death
07 Needle Phobia
08 Family Entertainment
09 Black on Black
10 Transience