Új kislemezzel jelentkezett Goyes

Új kislemezzel jelentkezett Goyes

Két év szünet után vadonatúj kislemezzel jelentkezett Goyes. A győri születésű lemezlovas folyamatosan keresi az újdonságokat, így zenei stílusa is állandóan változik, ezt tükrözi legújabb kiadványa is. A One Life című EP-t a Draft énekesnőjével, Földváry Dórival közösen készítette el és reméli, zenei együttműködésüket a közönség is olyan jó szívvel fogadja majd, amilyennel ők készítették.

Hivatalos remixei és kislemezei után Goyes 2013-ban jelentkezett már saját szerzői albummal is, amely az Elegant Joy címet kapta. A dj gyermekkora óta a lemezjátszók rajongója, ám zenei ízlése folyamatosan fejlődik és változik – ez nem csak az általa hallgatott, de a játszott és szerzett dalokban is megmutatkozik. Soha nem ragaszkodott egyetlen műfajhoz sem, legközelebb mégis a chill out és a progressive house áll hozzá. Nem volt kérdés, hogy ezen stílusok határán mozog majd legújabb kislemeze is, amit a Draft kiváló énekesnőjével, Földváry Dórival készített el.

„Nem ez volt az első közös munkánk, 2014 óta rendszeresen dolgozunk együtt Dory-val, ebben a felállásban ugyanis mindketten kiélhetjük az egyedi és érzelmes hangzásvilág iránti vágyunkat. A One Life annak az eredményét tükrözi, amikor a zene iránti szeretet hoz össze hasonló gondolkodású és lelkivilágú embereket, akik aztán együtt hoznak létre valami egészen újat” – árulta el Goyes, aki azt is elmondta: a One Life-on többféle zenei vonal is megjelenik. „Limited Groove (Milan Savic) csodás, relax-es chill dalt varázsolt a dalból, Chris Drifter cimborám pedig hozta a trendi “pumpinos” klubzenész formáját és nem hiába, ugyanis a remixe egy nap után a Vortex Recordings legjobb 5 felvétele között szerepelt. David Cobbler eközben egy újabb oldalról közelítette meg az általunk megálmodott progressive elemeket, és nagyszerű house muzsikát kreált belőle, egyébként azóta ez a verzió is a Vortex legjobbjai között figyel” – magyarázta a zenész, akinek nem volt nehéz rávenni Dory-t a közös munkára.



„Két éve kezdődött minden, amikor Goyes megkeresett, hogy készítene egy Draft-remixet. A zenéin keresztül is megnyilvánuló személyisége egyértelművé tette számomra, hogy nem ez lesz az egyetlen közös projektünk, hiszen mind zeneileg, mind emberileg nagyon közel áll hozzám, amit csinál. Azóta számtalan közös dalt hoztunk létre, és amilyen természetességgel indult a zenei egymásra hangolódásunk, úgy tart a mai napig is”
– vallotta be az énekesnő, aki szerint a One Life magától értetődően vált azzá, ami ma a kislemezen hallható. „A dal és a remix változatai is különösebb tervezés vagy szándékosság nélkül adtak alapot egy EP megjelentetéséhez, amin a One Life hangulatától merőben eltérő világ is helyet kapott egy bónusz track formájában. A Wonderful Time témáját a saját életünkből és a közös zenei élményeinkből merítettük, és mindketten nagyon megszerettük” – tette hozzá Dory.

A Goyes feat. Dory – One Life EP elérhető online a legismertebb zeneletöltő oldalakon:

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing

Beatport:

https://pro.beatport.com/track/one-life-feat-dory-original-mix/7523060

Amazon:

https://www.amazon.de/gp/product/B01AB863BA?ie=UTF8&*Version*=1&*entries*=0

Trackitdown:

https://www.trackitdown.net/track/goyes/one-life-feat-dory-original-mix/tech_house_minimal/9105785.html

Junodownload:

http://www.junodownload.com/products/goyes-one-life/2983511-02/

 

Előadók:

Goyes & Dợry:

https://www.facebook.com/goyesofficial

https://www.facebook.com/fdoryofficial

Chris Drifter:

https://www.facebook.com/djchrisdrifter

Limited Groove (Milan Savic)::

https://www.facebook.com/milanszavics

David Cobbler:

https://www.facebook.com/alvdavidcobbler

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing