Jövőre új Tiga album érkezik, az első single már itt is van!

Jövőre új Tiga album érkezik, az első single már itt is van!

A Ninja Tune sublabel-jéhez, a Counterhez írt alá Tiga, ami annak köszönhető, hogy jövőre jelenik meg az új albuma.

Az utolsó LP-je, a 2009-es Ciao! megjelenése után Tiga egy nagyon komoly nemzetközi turnéba vetette bele magát. Persze közben azért több EP-je is megjelent, többek között saját kiadójánál is, a Turbonál, olyan előadók közreműködésével, mint Audion, Eats Everything, vagy éppen Boys Noize.

Habár az új albumról egyelőre még nem sok információ van, az első single „Don’t Break My Heart” címmel alább már meghallgatható. A track elkészítésében közreműködött a régebbi Footprintz tag, Clarian North is.

Ennek apropóján interjúvolta meg röviden az RA Tigát:

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing

Az utolsó albumod 2009-ben jelent meg. Mit tanultál meg az azóta eltelt időben?

Az idő repül, amikor örömmel töltöd azt. Néha úgy érzem, hogy nem tanultam semmit sem, aztán eszembe jut, hogy megtanultam együttérezni. és mindkét érzésnek nagy hatásai vannak rám.
Azt hiszem azt is megtanultam, hogy a trackek idővel nem lesznek jobbak, hogy nincs olyan, hogy „következő szint”, vagy ha van, akkor az csak a véletlen vagy egy bonyolultan létrejött vicc műve lehet.

Van valami különleges inspiráció, vagy téma az új album mögött?

Szeretet és érzelem. Több érzelem, mint szeretet. Bizonyos embereket szeretnem kell, amíg bensőséges érzelmeim bárki iránt lehetnek, akit kedvelek. Az album klubosan kezdődött, de végül valahol máshol végződött. Valahol, ahol most már egy férfi vagyok. Egy férfi egy klubban.

Az utóbbi időkben sokat dolgoztál együtt Matthew Dear-rel, Boys Noize-zal és most Clarian-nel. Mit eredményeztek ezek az együttműködések a zenédben az elmúlt pár év során?

Mint mindig, a közreműködők és a stúdióban dolgozó kollégák tehetsége és emberi tulajdonságai azok, amelyek lehetővé teszik, hogy az legyek, aki vagyok. Sőt, jobb emberré tesznek engem. Matt korábban valóban központi figura volt, és néhány korábbi kislemeznél kulcsszerepet töltött be (“Plush”, “Lets Go Dancing”, “Fever”, “A Sponnful of Tiga”). Igazi partnerré és csodálatos baráttá vált. Varázslatos kapcsolatom lett Clarian-nel is, ami már jóval több, mint a klasszikus zeneírói partnerség. Évekbe telt mire rájöttem, hogy a legnagyobb erősségem az a képességem, hogy tudok emberekkel dolgozni, létrehozni szoros kötelékeket, és hogy mindkettőnkből valami különlegeset tudok kihozni. Az ő tehetségük és nagylelkűségük alázatra és inspirációra késztet; el sem hiszem, hogy mennyit adnak nekem, mikor velük dolgozok. Számomra a barátság és az együttműködés szinte annyira elválaszthatatlanok, mint Batman és a bűnözés.

(Via RA)

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing