Jeff Mills – Kilenc bolygó – Kilenc lemez és kilenc táncos képében

Jeff Mills – Kilenc bolygó – Kilenc lemez és kilenc táncos képében

Jeff Mills napokban megjelent albuma elérhető egy szemet gyönyörködtető gyűjtői kiadásban is, a vinilisták nagy örömére.

A Planets Jeff Mills és a Sinfonica do Porto zenekar közös munkájaként látott napvilágot. Hasonló koncepciójú anyagra Gustav Holst 1918-as kompozíciója óta nem igazán volt példa.
A szimfonikus részeket Sylvain Griotto komponálta, a felvételek pedig Christophe Mangou vezénylésével kerültek rögzítésre.

 

A különlegességek sora azonban itt még nem ér véget: Mills mester a japán Akaji Maro által 1972-ben alapított, többszörös díjnyertes Dairakudakan társulatával közösen elkészítette a kilenc bolygó zenei anyagának kortárs táncművészeti interpretációját is, melyben minden egyes táncos egy-egy bolygót személyesít meg.

Mindösszesen 280 darab készült az impozáns szettből. A kilenc 7″-es bakelitből álló szett mellett a Planets elérhető 5.1 surround Blu-Ray Audio és sztereo CD szettek formájában is az www.awisrecords.com oldalán.