Jamie xx bejelentette első solo albumát

Jamie xx bejelentette első solo albumát

A The xx nevű londoni indie zenekar elektronikus szekciójáért felelős Jamie xx bejelentette, hogy idén júniusban saját szoló albummal jelentkezik. Az albumot In Colour névre keresztelték és a Young Turks adja majd ki, aki a The xx lemezeit is gondozza.

Azt is elárulták, hogy az albumon közreműködik majd Four Tet, valamint Romy is, akivel Jamie egy bandában játszik. A tracklist olyan már megjelent slágereket is tartalmaz majd, mint a Girl és a Sleep Sounds, de még kiadatlan számok is lesznek rajta, például a Gosh, a Loud Places és a Seesaw.

Jamie xx egyébként popzenészből úgy nőtte ki magát a londoni elektronikus szcéna egyik  vezető alakjává, hogy a britpop nagyágyúinak készített remixeket, valamint producerként dalokat írt Alicia Keys és Drake számára is.

Júniusig még sokat kell várni, de addig hallgassátok meg a Girls című számot hangolódásképp, ha még nem tettétek meg.