HÓRUKK – Új felfedezett rovat – Po:ti Interjú

HÓRUKK – Új felfedezett rovat – Po:ti Interjú

Új rovatunkban a HÓRUKKK-ban szeretnénk felhívni a figyelmet hazánkban még kevesebb ismertséggel rendelkező, azonban annál tehetségesebb dj-kre, producerekre,  dj “palántákra”. Első meginterjúvolt vendégünk személyében Zsoltot, azaz Po:ti-t tisztelhetjük, aki szerkesztőségünk egyöntetű véleménye alapján az egyik legmegfelelőbb “alany” arra, hogy a rovatunk első főszereplője legyen. Po:ti-t mindenről alaposan kifaggatuk, sőt, a PARTYNEWS olvasóinak még egy külön mixet és készített erre az alkalomra! Ezúttal hagytuk teljesen kibontakozni a művészt, nem kérdeztük túl a dolgokat, az eredmény önmagáért beszél.

HÓRUKK – Új felfedezett rovat – Po:ti interjú

A 2000-es évek elején találkoztam először az elektronikus zenével, akkor került hozzám egy átmásolt Cadik kazetta. Utána rögtön egy rövid szünet következett, mivel pont ekkor érkezett el a minden fiatal életében jelenlévő „lázadás időszaka”, ami nálam leginkább mindenféle punk zenék hallgatását vonta maga után. : ) Végül 2005-ben robbant be újra az életembe az egész – mint utóbb kiderült végleg – méghozzá egy szigetes Underworld koncert hatására, ami olyannyira lenyűgözött, hogy már akkor éreztem, átkapcsolt bennem valami.  Ezt követte az első lemez megvásárlása is, ami úgy gondolom, minden dj és lemezgyűjtő életében fontos pillanat.  Egyébként egy a Novamute címkéje alatt megjelent Chris Liebing  – Speedy J kollaboráció volt az a bizonyos „első”, melyet szép lassan megannyi másik követett, illetve 2008. karácsonyán leptem meg magam végre saját lemezjátszókkal is.

Emmanuel Top in Budapest (Extended Set)

Miért?

Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet a bulizás helyett a pult „másik oldalán tevékenykedni”, e mellett az egész dolog technikai része is foglalkoztatott. Emlékszem, hogy volt egy időszak, amikor a buliba járás szórakozás része elé helyezve, sokkal inkább a színpadon tevékenykedő művészek mozdulatait lestem az első sorokból üdítőt kortyolgatva, hátha eltanulok egy-két trükköt. : ) Egyik kedves gyerekkori barátom akkoriban már nagyban nyűtte a lemezeket, végül is az ő hatására kezdtem el én is gyakorolgatni, mondhatjuk, hogy az első lépéseket miatta tettem meg, illetve segítségével kezdetem el rendszeresen gyakorolni a mixelést. Valamit a lemezvásárlások kapcsán találkoztam később Isuval, ő, aztán az évek folyamán megismert dj-k is, mind nagy hatással voltak rám, sokat köszönhetek nekik.

Miket?

Az elején a 4/4-en belül elég sok mindent megvettem, betudható talán ez a zöldfülűségnek is, nem nagyon különböztettem meg az irányzatokat.  Ezek nagy részét manapság a gyűjteményem alsó polcain tárolom és ritkábban  ( leginkább soha : ) ) pörögnek. Mondhatjuk, hogy még kifinomulatlan ízléssel vegyesebb lemezekből válogattam, ami egy pillanatra megtetszett, azt meg is vettem. Az elmúlt pár évben viszont sokkal inkább igyekszem szelektálni, csak azt vásárolom meg, amiket nagy eséllyel játszani is fogok, magaménak érzek, és már előre tudom, hogy annak a bizonyos zenének hol lesz a helye egy későbbi szettben.  Nem különösebben szeretek műfajokkal dobálózni, de a house és a techno a két fő irány. Ezeken belül pedig a deep house, dub techno témák, elmélyültebb deep techno-k. Szívem csücske a detroit-i és chichago-i vonal, mind a techno-ból, mind a house-ból egyaránt. Szeretem az analóg hangszerekkel átitatott hangzásokat, amiken érződnek a „vasak”. Például a múltkor kezembe került egy I:Cube szerzemény, abban úgy szaggatnak a basszus-szintik, hogy sem előtte, sem azóta még hozzá foghatót sem hallottam! Teljesen máshogy tudnak megszólalni ezek a darabok, pláne lemezről.

Ha kedvenc kiadókat, dj-ket, illetve producereket kellene sorolnom, akkor a lista minden bizonnyal szerteágazó lenne. Rengeteg kedvenc kiadóm van, ahonnan előszeretettel válogatok. Ilyen például az Ostgut Ton, a Smallville, az Aus Music, a Pampa, a Kompakt, a Pro-tez, a Sushitech, a Freude am Tanzen, a Rawax, a Clone és különböző sublabeljei. Ezeken kívül mindig jönnek-mennek kisebb kiadók remek megjelenésekkel, amik sosem jutnak eszembe. : ) Kedvenc dj-k tekintetében mindenképp Dj Koze, Robag Wruhme és például Prosumer nevét említeném, akik egy teljesen más szintet képviselnek. Nagy kedvenc még Marcel Dettmann és nd_Baumecker, valamint gyakorlatilag az összes Berghain/Panoramabar közeli dj. A nagy-öregek közül Sven Väth és Carl Craig, ha épp nem hakni szettet játszik. A legújabb arcok közül a Bicep, Ejeca, Detroit Swindle triót emelném ki. Producerek közül mindenképp a Genius of Time, a Third Side, Kassem Mosse, Vakula, Moomin és Shed, plusz az összes alteregója.  Hazai arcok tekintetében, ha dj, akkor Naga, Klayman, Bal, Jaffa Surfa, az IsuCrimsonChrom brigád. Ami a producereket illeti, legelőször is Gnork-ot mondanám, akiről biztos vagyok benne, hogy még rengeteget fogunk hallani, valamint Nermo, Grema, Fiel Tomi, Tóth Andris, Tolo.  De mindkét csoportban rengeteg nagyon jó arc van, akiket estig sorolhatnék…

Mivel?

Nekem valahogy sosem volt kérdés, hogy lemezről fogok-e játszani vagy sem, alapból természetesnek tűnt, hogy ez az a formátum, amit csinálni szeretnék, pedig pont abban az időszakban csöppentem bele dologba, amikor rengeteg más alternatív megoldást választhattam volna. Az első lökést mindenképp az adta, hogy édesapám nagy lemezgyűjtő volt, tulajdonképp az ő lemezein keresztül ismerkedtem meg gyerekkoromban nemcsak magával a formátummal, de gyakorlatilag a zenével is, alapos kiképzést kaptam például Pink Floyd téren. Mostanság azért kiírogattam néhány cd-t kiegészítésként, de nem gondolnám, hogy ez bármit megváltoztatna az elhivatottságomon.  Ezek legfőképp olyan anyagok, melyek nem jelentek meg lemezen, vagy épp beszerezhetetlenek, én mégis szívesen játszanám őket, vagy éppen ismerősöktől kapott saját szerzemények, illetve promoban elküldött zenék voltak. A gyakorlati koncepció az, hogy lemezes szettel érkezem mindenhova, ezt kiegészítve néha pár cd-ről szóló szerzeménnyel, esetleg acapella-val. Szerintem az, ha valaki vinly-ről játszik, illetve ebben a formátumban gyűjti a zenéit mindenképpen egyfajta „előszelekciót” jelenthet számára, technikát és minőséget tekintve egyaránt.

Merre?

Idén viszonylag sok helyen megfordultam, kisebb-nagyobb eseményeken. Például a Sziget fesztiválon egy majd’ ötórás szett keretében. Kellemes emlékeket őrzök az Alkotótáboros, Eskubano Áronnal közösen „alkotott” reggeli szettünkről, melyre sok pozitív visszajelzés érkezett, ha minden igaz nemsokára elérhető lesz a rendezvény mixcloud oldalán is.  Volt pár hete egy remek buli a Lánchíd lábánál. Ami a jövőt illeti, ősztől remélhetőleg valamilyen formában újraindul a Limit! elnevezésű klubestünk, ami tavasszal négy alkalmat élt meg. Ezenkívül egyénileg is elkapható leszek az őszi szezonban Budapest több pontján, ezek közül kiemelnék egy októberi „külföldis” bulit a Corvintetőn, ahol előreláthatólag én melegítek be a vendégnek. Valamint rendszertelenül jelentkezem a Tilos különböző műsoraiból, mind eddig is. Minden fellépéssel kapcsolatos és egyéb infó megtalálható a Facebook oldalamon: https://www.facebook.com/poti.dj

A mix, melyet a PARTYNEWS számára készítettem többnyire nemrégiben megjelent, aktuális, hozzám közelálló zenékből tevődött össze, néhány régebbi darabbal kiegészítve. Nyárvégi hangulattal bőségesen átitatott, könnyed és elmélyülős darabok sorakoznak benne, amik egy kellemes, közepes tempójú szelekciót eredményeztek.

 Art Of Tones – Elephants [Lazy Days]

Chymera – Caprica Burning (Lake People remix) [Connaisseur]
Nutia – Papo (Lake People remix) [Likebirdz]
Librah – Gravity [Yore]
Baaz – Those Things [Office]
The White Man & The Arab – I Said [The White Man & The Arab]
Baaz – Can’t Take It Away [Slices Of Life]
John Tejada – Maximiliano [Historia y Violencia]
Point G – Underwater [Basic]
Nick Höppner – Red Hook Soil [Ostgut Ton]
Move D – Got 2 B (Endian remix) [Electric Minds]
Morphosis – Too Far (Marcel Dettmann Definition 2) [Delsin]

mégtöbbPo:ti:

Lost Password

Please enter your username or email address. You will receive a link to create a new password via email.

Emmanuel Top in Budapest (Extended Set)

pop-up