Dr. Zoidberg Interjú

Dr. Zoidberg Interjú

Ha valaki hat éves korában elkezd gitározni, majd lemezgyűjtésbe fog és DJ lesz, az minimum nevezhető szenvedélyes zenésznek. Pláne, ha még olyan széles zenei spektrumot jár be, mint amilyet te. Milyen út vezetett téged a technóig?

Valóban, a zene kiskorom óta magasan a legnagyobb szenvedélyem; így születtem, és ezt láttam édesanyámtól is. Már egész korán nem csak hallgattam a zenét, hanem a háttere is foglalkoztatott: maga a zenélés, a hangkeltő eszközök, a hanghordozó eszközök, a zenészek mibenléte, sőt, a zenék mondanivalója is. Mindig mindent meg akartam tudni arról, amit hallgatok, és mindig büszkén hirdettem is a „tudományomat” másoknak. Azt hiszem ez a lemezlovas-lépcső első foka lehetett. J Attól például már kiskölyökként meg tudtam őrülni, ha nem ismerem egy együttes nevét, nem ismerem, vagy nem értem egy dal címét, vagy ha nem tudok biztonsággal beazonosítani egy hangszert.

Szóval a zenei téren végzett információéhség és kutakodás már nagyon korán jelentkezett és persze egyre inkább beérett, kifinomult bennem ez a dolog. A zenei kizárólagosság is nagyjából ismeretlen fogalom volt számomra, mert mióta az eszemet tudom, vegyesen hallgatok mindent. Persze, megvoltak nekem is a kis korszakaim tizenegykét-évesen, voltam én kábé minden, ami lehetett, de sosem határolódtam el teljesen – sőt, az ismeretlen állandóan roppant mód vonzott. Például hiába hallgattam rapzenét tizenegy évesen, amikor az egyik legjobb barátom nővére óriás Mission és Madness korszakát élte, csak megismerkedtem azzal is. Hiába voltam pici „punk” tizenhárom évesen, amikor egy barátom állandóan az Iron Maiden-ről beszélt, beleástam magam abba is. A komoly trash metal korszakomból a hardcore rángatott ki. Véletlenül szembejött a death, majd a black metal, teljesen beleástam magam azokba is. De ezek csak apró példák, számtalan ilyen volt. Egy idő után sportot űztem abból, hogy szélesítettem a spektrumom. Az elektronikus zenékhez a belépő egyértelműen a hip-hop és a kortárs jazz volt számomra, az ottani elektronika mibenléte hamar foglalkoztatni kezdett, és onnan már csak pár automatikus lépés volt a korai breakbeat, house, techno, trance, és mindenféle downtempo megismerése.

Partyügyileg eleinte a jungle, a dnb, a dub, és az acid vonzott, majd a psytrance ragadott magával, dídzsézni is a progresszív psy-ban kezdtem, talán meghatározó névvé is váltam itthon a műfajban. Amikor már nem találtam ott a helyem zeneileg, visszatértem a house-techno témákhoz, amiket korábban inkább csak hallgattam, valamint elkezdtem DJ-ként is teljesen kötetlenül funkcionálni, kipróbáltam magam mindenben a reggae-től a jazzen át a breakbeatig. A fő csapásirány azonban a techno és a house maradt.

1453401_10152030059398442_1344899244_nHogy kerültél kapcsolatba az NVC-vel?

A konkrét kapcsolatfelvétel az Extrában történt. Egy időben néha zenélgettem ott is, olyan arcokkal váltottuk ott egymást, mint Golem, Steven M, Kalumet, Garbo, Minek, Wegha, meg az akkor kezdő Metha. A pult „a kirakatban volt”, közvetlenül a bejárati ajtó mellett. Még arra is emlékszem, hogy épp az Optimize című Trevor Rockliffe-lemez pörgött, amikor belépett Kalumet barátom, Gergővel és Lacival (Subotage) az oldalán. Ő mutatta be őket nekem, bár látásból már ismertük egymást. Elég hamar kiderült, hogy stimmel a kémia közöttünk, jól viseltük egymás agymenéseit. Elmondták, hogy mennyire elismerik, amit csinálok, és hogy mennyire passzolok a koncepciójukba, ezért számítanának rám. Innentől az együttműködésünk tulajdonképpen egy automatikus folyamat volt: Ők már a kezdetektől fogva minden bulijukra elhívtak zenélni, én pedig mindig szívesen mentem, mert már az első pillanatban láttam bennük azt, amit egyetlen szervezőcsapatban sem. Idő közben persze barátok is lettünk. Egy nap pedig Laci feltette a kérdést: Ha egyébként is az összes NVC bulin zenélni szoktam, nincs-e kedvem csatlakozni és a nevemet adni a csapathoz?
Így kezdődött.

Mindenképpen egyedi jelenség vagy a hazai elektronikus zenében. Lemezeken játszol, ami a kortársak között legalábbis már szokatlan, gond nélkül keversz hardcore és tribal ütemeket egy techno szettbe, és így tovább. Szerinted mi különbözteti meg a jó szettet a rossztól?

Ez szerintem kicsit olyan, mint a jó pörkölt, meg a rossz pörkölt közötti különbség. Van pár alapvetés, aminek a be nem tartása szinte biztosan nemkívánatos eredményre vezet, de ezeken túl még egyéb, nehezen megfogható apróságokon is múlhat a „jóság”, végeredményben pedig legnagyobbrészt ízlés kérdése. Én személy szerint szeretem, ha „mond nekem valamit” egy szett, ha kapok egy kicsit a DJ lelkéből is, és nem csupán egy jó ízléssel, harmonikusan összeválogatott zeneegyveleget hallok. Szeretem a nem teljesen jólfésült és szalonképes szetteket, szeretem, ha itt-ott meglep valamivel, akár számválasztással, akár egy nem klasszikus ívvezetéssel. A kifejezetten koncepciózus szetteket is szeretem, amik célzottan akarnak megmutatni/bemutatni valamit, de hasonlóan kedvelem a kísérletezős szetteket is, ahol mondjuk az adott műfaj különböző korszakjellemzőivel, vagy épp a műfajok közti átjárhatósággal kísérletezik a DJ.

Az, hogy ott vagyok pl. egy tech house buliban, és DJ Kettőtől-Négyig gyönyörűszépen, tökéletes ívvel és kifinomult ízléssel, körültekintően összeválogatja az elmúlt pár hónap legjobb friss megjelenéseit a műfajban, na az nekem nem igazán pálya. Ahhoz én túlságosan punk vagyok

Hogy látod a kortárs elektronikus zene alakulását?

Izgalmasnak tartom, nyilván, még ennyi év után is, vagy talán pont azért. Érdekes –ennyi idősen már elég sokszor- végignézni az önmagukba visszatérő spirálokat a különféle műfajokban. Ahogyan bizonyos jellemzők fokozatosan háttérbe szorulnak, új trendek veszik át a terepet, majd pár év múlva ismét egyre inkább előtérbe kerülnek azok a bizonyos korábbi jellemzők. Hogy ne csak rébuszokban beszéljek, nézzük a technót konkrétabban, marha jó példa, de hozzácsapom a tech house társműfajt is. (Előre bocsátom, hogy kifejezetten tömeges trendekről beszélek, az nem kérdés, hogy mindig minden jelen volt és megtalálható volt, szerencsére mindig voltak előadók szép számmal, akik trendeken kívül alkottak.) Egy időben viszonylag sűrűn váltották egymást mondjuk a detroit-feelingű, az acides, az electrós, a tribal-fertőzött, a trance-fúziós, a hardcore-ból, és az industrialból merítő, stb. vonulatok; mikor melyik volt épp népszerűbb. Később pedig elég szembetűnő volt, amikor elkezdett lassulni, majd csupaszodni az egész massza, és jött a minimalnak nevezett trend. A monotonitásából is vesztett; a többség egyre lassabb tempóban, kevesebb hangban, de változatosabb témavezetésben gondolkozott. Szinte teljesen kiveszett az a csodás, lendületes hipnózis és nyersesség, ami sokunkat annyira magával ragadott, úgy kellett vadászni az ilyen megjelenésekre, legyen az techno, vagy tech house. Jöttek az unalmasan üres, fárasztóan epikus és dallamos, illetve az idegesítően változatoskodó (általam kindertechnónak hívott J) cuccok és taroltak; ez a három vonal vált meghatározóvá. Olyannyira népszerű lett ez az egész, hogy az addig más műfajban alkotó fazonok is bele-belevágtak (James Holden és Nathan Fake két eklatáns példa, akiket én mindmáig a progresszív house munkáikért tisztelek leginkább.) Pár év elteltével elkezdett kopni a fény és egyre többen újra felfedezték a lendületesebb, hipnotikusabb témákat. Ismét kezdtek teret nyerni a gyorsabb és monotonabb zenék, persze kortárs hangszereléssel, a techno visszanyerte a mélységét, a tech house pedig a szikárságát. Jelenleg például virágkorát éri a sötét, mély, hipnotikus techno, ami nekem a szívem csücske. A tech house vonalon is újra elterjedtek a pattogósabb cuccok, úgy fest, még mindig lehet újat mutatni ebben is. Majd meglátjuk, meddig, és merre tovább. Az efféle ismétlődések/újrafelfedezések sok más műfajban megfigyelhetők és sokan kritikusan szemlélik ezeket a folyamatokat, mondván: nincs új a nap alatt, elfogytak az ötletek. Értem én, hogy egyesek számára visszatetsző lehet egy olyan jelenség, mint hogy pl. a deep house átlag háromévente újra-meg-újra rém divatosnak számít, és olyankor mindenki azt hallgatja kb. változatlan formában, oké. Szerintem mindazon által kifejezetten egészséges, amikor egy műfaj az aktuálisan adott körülmények között, az aktuális technológia birtokában újraértelmezi önmagát a már ismert alapvetések mentén: abból nagyon jó eredmények tudnak ám születni.
Mondom ezt én, aki a leggyakrabban a hetvenes-nyolcvanas évek punkzenéjét hallgatom még így 2013-ban is.🙂

1476348_10152030059323442_1370100254_nKik, illetve mi inspirál? Miből merítesz?

Mindenki és minden inspirál, továbbá mindenből merítek. Köszönöm a kérdést. 🙂

Viccen kívül: nehezen tudok erre konkrét választ adni. Számomra hangsúlyosan önkifejezés is, amit csinálok, így aztán valóban bármi lehet inspiráló hatással a szettjeimre.
Így hirtelen az egyetlen megfogható dolog talán az, ahogyan az elektronikus zenét/zenélést megközelítem, mármint hogy miért is épp úgy. Ez sokat változott nálam, még az elmúlt pár évben is, és arra a szemléletre, aminél -úgy fest- kikötöttem, arra a különféle korai, nagyon ösztönös és őszinte, abszolút sallangmentes mindenféle punk és psychobilly féle zenék „tanítottak meg”, akármilyen hülyén is hangzik ez. Hallgattam én mindig szinte mindent, és pontosan én sem értem, hogy miért pont így lett, de egy nap arra ébredtem, hogy meg tudtam határozni az észlelt változás eredetét. 🙂

Roppant sarkosan fogalmazva a szinte gondolkodás és különösebb cél nélküli, teljesen kötetlen, önmagáért való zenélés lazasága igenis elképzelhető az elektronikában is. Az akusztikus zenékhez mindig is inkább ekképpen közelítettem, de az elektronikus zenéhez korábban valamiért szinte épp ellenkezőleg viszonyultam. Mára ez megváltozott.

 “Dr. Zoidberg rendel” címmel saját rádióműsorod van az RCKO.FM-en. Milyen szempontok szerint szerkeszted a műsort?

Nem viszem túlzásba a műsorszerkesztést, de azért van pár szempont, ami mentén igazgatom a műsor sorsát. Az alapkoncepció az, hogy igyekszem minden második adásra egy vendéget odacsábítani. Persze nem akárkit, aki ráér, hanem minden esetben valaki olyat, aki hozzá tud tenni valamit a dologhoz, mert olyan színvonalú és olyan érdekes produkciót képes nyújtani. A terv része a kevésbé szem előtt lévő, de brutálisan tehetséges kollégák meghívása is. Mindössze egyórás a műsorom, így beszélgetés, meg miegyéb nem fér bele, úgyhogy a mindenkori vendéget kb. egy mondatban felkonferálom, és onnantól a zenéé a főszerep. Amikor egyedül vagyok, akkor pedig meg sem mukkanok, csak zenélek. Fontosnak tartom kiemelni, hogy a „Dr. Zoidberg rendel” mindig élő adás. Messze lakom a stúdiótól, de hétről-hétre vidáman motorozom/autózom be oda, mert nekem szükségem van ennyi személyességre ahhoz, hogy a magaménak érezzem a műsort, és bízom benne, hogy a hallgatóim is értékelik ezt. Sokan amolyan „távoktatás” jelleggel oldják meg az ilyen műsorokat (beküldenek egy előre gyártott mixet), de nálam mindig élő ember leheli be a pultot. (Persze azért nem zárom ki teljesen a lehetőségét annak, hogy egy-egy vendég inkább csak mixet küld majd, mert előfordulhat ilyen is, pláne, ha az illető külföldön él.)

A rendszeres vendéghívás mellett zenei koncepciók vezérelnek, általában kitalálok valami irányvonalat magamnak, ami mentén szelektálom a lemezeket aznap estére. Van, hogy kifejezetten egy műfajnak/stílusnak szentelek egy adást; ez különösen szórakoztató, mert mindig jól esik elmélyedni olyan bugyrokban mint mondjuk a brighton techno, a progresszív house, a dub, vagy akár a nuskool breakbeat. Határok nincsenek, csak annyi köti meg a kezemet, hogy az RCKO HD egy kifejezetten elektronikus zenei csatorna, tehát mondjuk death metalt, vagy psychobillyt sajnos nem játszhatok itt. 🙂

Szándékoltan nem akarok műfaji arculatot adni a műsoromnak egyébként, az arculat én magam vagyok és kész. Mindemellett butaság volna a bulikon megszokott Zoidberg-soundot erőltetnem, amikor annyi minden más is foglalkoztat, és annyi olyan lemezem van, amit nem igazán játszhatok le egy techno/tech house partyn, még warm-up időszakban sem. Itt a műsoromban bemutathatom őket, elmondhatom, hogy „nézzétek, én ezt is szeretem!”, eljátszadozhatok velük anélkül, hogy romba döntenék egy bulit, és talán ez így érdekesebb azok számára is, akik itt-ott meg szoktak hallgatni engem és esetleg kedvelnek. Így még többet kaphatnak belőlem.

Előfordul olyan szempont is, hogy valami aktualitáshoz próbálok illő zenét válogatni (lehet ez egy lemezkiadó évfordulója, egy naptári ünnep, egy közelgő rendezvény, valami közéleti esemény, az időjárás, akármi.) Van, hogy kifejezetten egy korszakot igyekszem kivesézni egy adott műfajon belül, vagy egy konkrét kiadó evolúcióját próbálom bemutatni a kiadványokon keresztül, esetleg különböző műfajok házasíthatóságát vizsgálom, és hasonlók. De persze gyakoriak a hangulatvezérelt, koncepciót nélkülöző szettek, amikor csak úgy ki akarom adni magamból, ami kikívánkozik.

Mit tartasz eddigi karriered csúcsának?

Na, ez az a kérdés, amire nem tudok épkézláb választ adni. Nekem sok pici csúcsélményem volt, nem tudok rámutatni semmi olyasmire, hogy na ez volt A Csúcs. Már-már megható volt átadni a pultot a Der Dritte Raum-nak egy nyári délutánon a No Man’s Land fesztiválon; büszkeség töltött el, amikor James Holden-t váltottuk Sinkóval és visszaszaladt lelesni az első lemezem címkéjét, majd megtapsolt; baromi megtisztelő volt a Hardfloor aktuális új albumának promotálására mixet készíteni a még meg sem jelent lemezükből egy országosan népszerű rádióba; iszonyú jólesett, amikor Baggy Bukaddor a szettje után visszajött megköszönni, hogy feltettem a Motherfunker EP-jüket; szinte zavarba ejtő volt, hogy Gabriel LeMar fél évvel az új nagylemeze kiadása előtt véleményezteti velem a számait, kivételes élmény volt a teljesen megment T.Raumschmiere-t szabály szerint fölvakarni a színpad padlójáról, amikor leváltottam, borzongató érzés volt tudni a minap, hogy a Pure Radion sosemlátott számú hallgatóság előtt pörgött az exkluzív mixem, nagy dolognak éreztem, hogy a zseniális Alex Bau, vagy Sleeparchive, az Eat Static, Terence Fixmer, vagy Industrialyzer, Eric Sneo, Huntemann, az Extrawelt, Ellen Allien, vagy az épp filmpopsztárrá változott Kalkbrenner után állhatok a pultba a mozifilmje premiervetítése után, és még sorolhatnám ezt az őrületet.

Nem tudom, mi a karrierem csúcsa; nem vagyok én senki, mégis annyi minden történt már.

November 2-án a MUTE-on fogsz fellépni. Mire számítasz, és mire számíthatnak az odaérkezők?

Sajnos nem voltam az előző MUTE-on, de kémeim jelentették, hogy mi folyt ott. Körülbelül az elmeséltekre számítok most is, nevezetesen egy ordenáré nagy bulira. Azt hiszem a fellépők nevének listája egyfajta garancia is erre, de arra is, hogy nem lesz unalmas zenei íve az éjszakának, ráadásul zeneileg némiképp hiánypótló is lesz. Én személy szerint már előre nagyon örülök neki, hogy ennyire különböző fazonokat hallgathatok meg egymás után.

Arról nem is beszélve, hogy itt olyan „sounddal” lehet majd találkozni, amilyet másutt csak elvétve hallani. Régi acid-arcként különösen kíváncsi leszek például a Transistor Behavior élő népsavazására, híresen csak vasakkal, laptopmentesen. Alig várom azt is –mert számomra komoly megtiszteltetés-, hogy egyazon éjszaka együtt zenélhetek egy igazi legendával (Billy Nasty), plusz az egyik kedvenc sötét hipnotizőr produceremmel (Björn Torwellen.) Úgy gondolom, aznap este rendesen kivesézzük majd a techno-kérdést.

NYERJ JEGYET!