DJ Newl: “A Members Of Mayday elképesztő élmény volt!”

DJ Newl: “A Members Of Mayday elképesztő élmény volt!”

Augusztus 20-án kerül megrendezésre a Members Of Mayday, ahol is a Love Parade és a Mayday alapítóin felül fellép a hazai szcéna szíve-java, vagy említhetnénk a Marusha, DJ Misjah vagy éppen a Dr. Motte és Westbam neveket. Fellépőként üdvözölhetjük többek között Nyújtó Sándor aka DJ Newl-t is, akivel mindjárt kiveséztük a múlt közös és önálló élményeit. Interjú következik.


A zenélés mellett a FREEE újságírója voltál, valamint a VIVA és az MTV elektronikus műsorainak szerkesztője. Akkor te végül is zenész vagy inkább, vagy újságíró? Végzettség, prioritás és szívügy szempontjából.

A DJ-skedés mellett jártam a főiskolára illetve újságíró suliba, majd 20 éven keresztül párhuzamosan toltam a két vonalat, és valahogy mindig úgy alakult, hogy az egyik tevékenységi kör segítette a másikat, szóval visszagondolva nagyon szerencsés együttmozgás volt ez.

A New Level Empire egy élő zenei formáció. Te ugye doboltál mielőtt DJ lettél. Miért váltottál át akkor az elektronikus zenére, és hogy jött ez a visszaugrás a doboláshoz?

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing

Nekem a lemezlovaskodásban alappillér a technikai tudásfejlesztés, a különböző plusz eszközök szettbe való integrálása. 2 éve valahogy nem érzem annyira extrának az új dolgokat (talán majd most a Stems), viszont a zenei gyakorlás hiányzik, ezért kézenfekvő dolog volt előszedni a dobfelszerelést… Kották, próbák, koncertek, tök jó új ingerek!

10365908_909700632385025_437729888324723074_n

House, Tech-House, Techno – ezek között mozogsz általában, de melyik áll a legközelebb hozzád, melyik az igazi otthoni pálya számodra?

A house és a techno kíséri végig az életem, de ezek mellett szeretek kirándulgatni, így sokakkal ellentétben, pl. én az EDM-et sem utálom.

Melyik volt az első Mayday amire ellátogattál és melyik, amin már fel is léptél? Milyen élmény volt és hogy kerültél bele a Mayday brigádba?

Az első élményem egy Jutasi Tomi féle szervezés volt a Pecsában, az Ultrasonic live-val és pár száz emberrel, ha jól emlékszem egy kedd estén kb. 25 éve. A Mayday-es DJ debütálásom pedig a Hungexpon volt, warmup zónában, aztán a következő évben már jött a főidő, sőt egy dobolás cucc is a Collins&Behnam zenekarban. Sokáig ez volt a legnagyobb számú közönség előtti fellépésem, elképesztő élmény volt!

Blue Nights Are Beautiful – az egyik legsikeresebb dalod Budai közreműködésével. Barátság, vagy munkakapcsolat gyümölcse volt ez a sláger? Ugye tavalyelőtt leporoltátok ezt és csináltatok egy EP-t hozzá. Van hasonló terved más régi klasszikusoddal is?

Budai Imivel először haverság volt, aztán munkakapcsolat majd barátság, tán pont az utóbbi miatt vállalta anno a közös produceri melót. Azt viszont kevesen tudják, hogy ahhoz, hogy a Blue Nights ennyire korát megelőző hangzású legyen, kellett Náksi Atti tudása is, hisz már akkoriban minden arannyá vált, amihez Ő hozzányúlt! Szóval hármunk barátságának a terméke a Blue Nights.

Régen miden jobb volt?

Igen! 🙂

A RAVE kultúra meghatározó alakjainak egyike vagy. Milyen a mostani felhozatal?

Fentebb már említettem, hogy én leginkább technikai tudást helyezem az első vonalba, így a “felhozatalt” is ilyen szemmel nézem.  Úgy fogalmaznék diplomatikusan, hogy a lejátszók fejlődését nem feltétlenül követi naprakészen minden fiatal.

[divider]Members of Mayday w/ Dr. Motte & Westbam, Marusha and DJ Misjah[/divider]

11796377_892157330831566_5097942313306075002_n

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing