Ibiza 10 legnagyobb DJ legendája

Ibiza 10 legnagyobb DJ legendája

A bulizás hófehér szigetének idei szezonja már a nyakunkon van, de mielőtt hivatalosan is megkezdődne az egész nyári őrület, összegyűjtöttük nektek azt a 10 felejthetetlen lemezlovast, aki közreműködött abban, hogy Ibiza éjszakai élete olyan legyen, amilyen.

10. Dave Pearce

Dave már legalább két évtizede oszlopos tagja az angol elektronikus zenei világnak, bejárta az ország legnagyobb klubjait, mint a Ministry Of Sound, vagy az Arches, de a fesztiválokon is megfordult, többek között a Creamfields és a Global Gathering közönsége hallhatta. Ezen kívül azonban Ibizán is szorgoskodik, idén már tizedjére lesz rezidens DJ az Eden klubban, ahol igazán ismertté vált. A house egyik legfontosabb követeként olyan műsorokkal, mint az Anthems, vagy az Euphoria, legalább annyira része a sziget éjszakáinak, mint mondjuk egy napfelkelte a tengerparton.

9. Judge Jules

A régi Judgement Sunday nevű vasárnapi buli fűződik a nevéhez, ami azóta péntekenként van, de az energiája és hangulata semmit sem változott. 15 év Ibizán pedig igazi kiegyensúlyozott stílusú és keresett house, valamint electro zenei producerré tette. Közben pedig a világ minden pontjára eljuttatta a hangját, a távoli helyekről meg visszahozott valamit, amit itt a sziget éjszakájában hasznosít.

8. Luciano

A lista szempontjából a svájci születésű zenész kifejezetten új  résztvevője az ibizai kultúrának, hiszen a Vagabundos partysorozata csak 2011-ben indult el a Pacha színeiben. Azóta viszont igazi világszenzáció lett belőle, köszönhetően a latinos dallamok és az techno ütemek keveredésének, a hihetetlen energiának és a családdá tömörülő rajongói körének. A Vagabundos a sziget egyik legsikeresebb sorozata lett, így idén sem lesz belőle hiány, de ezúttal már a Space Ibiza berkein belül rendezik meg.

7. Steve Lawler

Mai napig a Space királyaként emlegetik, hiszen már húsz éve részese a sziget életének, 1995-ben kezdte karrierjét a Mambo-ban. Azóta a világ egyik legelismertebb és legkeresettebb előadója lett. Sok évig volt rezidens a Space eseményein is, itt hozta létre a Dark Drums, majd a Lights Out és a ViVA sorozatait is.

6. Carl Cox

Az 51 éves zenész már 23 éve gazdagítja Ibiza színes bulikultúráját, az utóbbi években pedig egyre hosszabb rezidensi időszakokat vállal magára. A Space-ben megrendezett heti Music Is Revolution bulik keretében a technó titán még mindig hatalmas tömegeket mozgat meg zenéjével. Ehhez azonban elengedhetetlen volt a zenész és a Space örök hűsége, hiszen egymást tették naggyá.

5. Pete Tong

Nem sok olyasmit lehet elmondani az angol legenda karrierjéről, amit már tucatszor nem ismételtek volna el. Nem csak a legsikeresebb bulisorozatok atyja, mint például az Its All Gone Pete Tong, vagy a Pure Pacha, de egyben az egész műfaj úttörője is. Ráadásul az IMS alapítása is az ő nevéhez fűződik, a sikeres konferenciát pedig minden évben Ibizára szervezi, ahol az elektronikus zenei problémákat vitatják meg és döntenek a sziget jövőjéről.

4. Danny Rampling

Talán nem a legigazságosabb, hogy Paul Oakenfold előrébb került, mint ő, hiszen együtt fedezték fel a szigetet 1987 nyarán, de kétségtelen, hogy beleégette nyomát Ibiza világába. Mikor hazament Angliába és megpróbálta visszaadni a sziget hangulatát, akkor elindított egy nemzetközi mozgalmat, ami meghatározza a mai klubéletet világszerte, hiszen az általuk alapított Shoom az acid house bölcsője.

3. Paul Oakenfold

Amikor Oakenfold és barátai 1987-ben a szigetre érkeztek, akaratlanul is örökre megváltoztatták azt. Az acid house felfedezésével nem hazájában, hanem pont itt sikerült betörnie a műfajjal a köztudatba. Az egész pedig úgy kezdődött, hogy rátalált az ecstasyra és belecsöppent egy maratoni DJ Alfredo szettbe az Amnesia-ban.

 

2. DJ Alfredo

A sziget egyik első rezidense 1983-ban kezdte itteni karrierjét az Amnesia falain belül, ami akkoriban nagyon underground helynek számított. Nélküle valószínűleg a lista korábbi tagjai sosem szerettek volna bele ennyire ebbe a világba és Ibiza egy sokkal unalmasabb hely lenne. 30 év után pedig még mindig nagyot tud robbanni egy tengerparti szettel, de a világ minden pontján keresik a mai napig.

1. Jose Padilla

1975-ben költözött a szigetre és nélküle semmi sem lenne a mai Ibizából. Nem csak népszerűvé tette az elektronikus zenét, de a Cafe del Mar-ban való rezidensi pályafutása és mixei alakították ki az ibizai hangzást. Nem rég visszavonult, ám ő az, aki egymagában megtestesít mindent, amit a fehér sziget jelent.

https://www.youtube.com/watch?v=2GrmzXzX19g

(DeepHouseAmsterdam)