A helyiek nem engedik elkészülni az Ibiza Shore-t

A helyiek nem engedik elkészülni az Ibiza Shore-t

Korábban írtunk róla, hogy az MTV minden szégyenérzetét félredobva Ibizára akarja exportálni minden idők egyik legalattomosabban ostobább televíziós műsorát Ibiza Shore címmel. Úgy látszik, hogy nem csak minket háborított fel ennyire a döntés, ugyanis a helyi politikusok és a lakosság sem hagyja annyira egyszerűen, hogy az amerikai tévétársaság az ő partjukat is beszennyezze.

A politikusok első körben azon akadtak ki, hogy nem szeretnék, ha a gyönyörű spanyol szigetet úgy mutatnák be, mint egy olyan helyet, ahol bármilyen tajparaszt kedvére berúghat és randalírozhat, természetesen jóval kedvesebb megfogalmazásban.

Ha bármi mód van rá, akkor megakadályozzuk. A szigetről kialakított kép az, ami igazán fontos nekünk, ez pedig egy olyan Ibizát mutatna be, ami egyáltalán nem kedvező számunkra.” – nyilatkozta a szigetet irányító Vicent Torres.

A kezdeményezés részeként számos szórakozóhelyet felkerestek, hogy ne működjenek együtt a stábbal, egy étterem pedig visszautasította a 27.000 eurós árajánlatot az MTV-től, mert nem akarják lejáratni saját magukat. Hálistennek minden jel arra utal, hogy van még remény az emberiség számára és ha minden jól alakul, akkor az ecsetfejű barmok nem mérgezik meg a buli szigetét premierplánban, méghozzá hatalmas gázsiért. Köszönjük Ibiza!

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing