Vissza a jövőbe – Progresszív House történelem – 1. rész

A progresszív house – barátoknak csak proghouse – oly sok zenei műfajhoz hasonlóan rendelkezik egy úgynevezett hőskorral. Persze az ilyen „hőskorokat” általában utólag lehet igazán könnyen felismerni, főképp igaz ez azokra, akik – e sorok írójához hasonlóan – mindentől függetlenül már a kezdetektől fogva kifejezett kedvelői a műfajnak.

Ilyenkor az ember mellett valahogy elmennek ezek a „nagy korszakok”, minden különösebb extra nélkül csak úgy megéli ezeket is, mint bármely egyéb időszakot. Hiszen előtte, alatta, és utána is szívesen hallgatta ezt a zenét, s szívesen járt efféle bulikba. Épp ezért jónéhány év elteltével látja csak igazán tisztán, mi is folyt körülötte akkoriban, s talán ezért is érdekes néha vissza-visszatekinteni. Azt pedig nyilván nem szükséges részletezni, miért is lehet érdekes ugyanez azok számára, akik „ott sem voltak” akkoriban, ellenben lelkes kedvelői, követői a stílusnak a jelenben. Ők azok, akik számára mindez történelem. Node, hogy volt ez a történelem?

A kezdetektől fogva a műfajmegnevezés elé aggatott “progresszív” jelző épp azt jelentette, hogy ez a chicagói gyökerekkel szakítva inkább olyan house, amely szakaszokban fejlődik, lépésről lépésre, miközben rétegekkel gazdagszik, vagy éppen le-levedlik párat. “Építkezős” house, igen! A tipikus progresszív house szám nagy hangsúlyt fektet az perkusszióra, valamint a bonyolult harmóniákra és az egyszerű dallamokra.
Ilyesmi volt Leftfield Not Forgotten’-je 1990-ben, és többnyire egyetértés van abban, hogy innen érdemes számolni a progressive house névvel illetett alműfajjal.

Ahogyan az öreg rozmár Dave Seaman fogalmazott:
Nem garage, nem techno, és nem is afféle zongorás-hangszeres house volt. Underground, elektronikus house zene volt.”
 (Jut eszembe, Dave Seamant itt és most nem fogom bemutatni, őt nem kell.)

A gyűjtőnéven dance-nek, azaz tánczenének nevezett cuccok fő fogyasztója Anglia volt, sőt, olyannyira inkább fogyasztója volt, hogy leginkább külföldi zenék szóltak a fülekben: az USA, Németország, Hollandia, és Belgium voltak a fő exportőrök. Ez például rotterdami áru:

A ‘Not Forgotten’ és társai (itt megemlíteném a gyakorta inkább a technóhoz és az IDM-hez társított Andrew Weatherall nevét is) aztán sok brit producer számára kinyitotta a kapukat, hiszen elhitette velük, hogy létrehozhatnak egy kifejezetten jellegzetes, brit hangzást, amit a sajátjuknak nevezhettek. Néhány éven belül máris itt voltak nekünk olyan művészek, mint Underworld, Spooky, a Steve Andersont, Dave Seamant, és Alan Bremnert tömörítő Brothers In Rhythm trió, vagy William Orbit, továbbá olyan kiadók is, mint a Hooj Choons, a Guerilla Records, a Cowboy, vagy a Soma Quality Recordings.

A kilencvenes évek közepén egyébként is rengeteg producer jelent meg az elektronikus tánczenében, közöttük olyan – kvázi második hullámos – figurákkal, akik később a bevezetőben emlegetett progressive house “hőskor” leginkább meghatározó neveivé váltak. Imént hivatkozott angoljainknál maradva ezen a ponton bedobnám John Graham aka Quivver nevét, mert gyönyörű példa. Érdemes megfigyelni, hogy ekkoriban még mennyire összefonódott a techno-trance-house szentháromság Európában; jelen esetünkben is jellemzően a progresszívebb trance-es hangzásból kiindulva alakult a progresszív house sorsa. A fentebb beágyazott Underworld szám és az alábbi, első Quivver EP-ről származó trekk remekül szemléltetik ezt a jelenséget.

Ugyanezzel a hullámmal jelent meg a köztudatban többek között Sasha és a jó öreg ‘Digger’ alias John Digweed, valamint Nick Warren, Steve Lawler, James LavellePaul Oakenfold is akik mai szemmel nézve már nem is annyira emberek, mint intézmények, oly átfogó jelentőséggel bírt minden megmozdulásuk. Ja, ha már intézmény: az eleinte a Boxed sorozataként a köztudatba épülő, majd az ezredfordulótól külön labelként fungáló Newcastle-i Global Underground is.

A kétezres évekre angoljaink már a stílus nagyhatalma voltak, a korábban említett import-export arány 180 fokos fordulatot vett. Az ezredforduló küszöbe táján léptek színre a proghouse olyan bástyái, mint mondjuk a zseniális Nick Muir és John Digweed közös projektjéből kinőtt Bedrock Records, de a Baroque, az Oakenfold-féle Perfecto, valamint az éveken át inkább csak mixkazettákkal foglalkozó Renaissance is. Persze, hogy lehetne folytatni a sort, de ezt is inkább meghagyom a második résznek, mely az általam “hőskornak” nevezett érából fog meríteni, valamint az azóta megfigyelhető műfaji evolúcióról.
By the way – ha már ennyire a briteknek adtam ezt a műfajt – a Track Terrace nyári programkínálatában csodás szelekciót kaphatunk majd a progresszív house különféle ízeiből. Kezdésnek máris itt a nyitóbuli június első szombatján, ahol egy brit “réginagy” és egy argentin “újnagy” uralja majd a dekkeket egész éjjel, azaz: Quivver & Kintar All Night Long!

 

Legendary Moments pres.: Quivver & Kintar All Night Long @ Track Terrace