Time Warp Mannheim 2016 Partybusz – Be faithful to your homeland

Ha igazi fanatikusok vagytok, akkor itt a lehetőség, hogy végre Ti is átélhessétek azt, ami után (gyanítjuk) hogy egy ideje már vágyakoztok!

Légy hű a hazádhoz – ezzel a mottóval hirdették meg az eredeti és hamisíthatatlan német Time Warp-ot, mely egy Buenos Aires-i és New York-i kiadás után már 22-edik alkalommal kerül megrendezésre saját hazájában 2016. Április 2-án. A Time Warp ismét visszatér régi színhelyére, a Rajna-Neckar régióba, ahol egykor minden elkezdődött. A szervezők ragaszkodnak a régi hagyományokhoz és ezúttal is olyan köntösbe csomagolják a Mannheim-i Maimarkthalle komplexumot, melyet a legújabb fény és video technológia ékesít majd. Ismét látogatók ezrei érkeznek a világ minden tájáról, hogy részesei lehessenek ennek a lenyűgöző és felejthetetlen audiovizuális élménynek. A kattogás már elkezdődött…

A Time Warp sok ezer embert mozgat meg évről évre, hogy a világ minden tájáról érkező igazi zenefanatikusok 20 órán át egy azon közösség tagjai lehessenek és megtapasztalhassák a rendezvény rendkívüli atmoszféráját. Csak úgy, mint tavaly, idén is rekordszámú látogatóra számítanak a szervezők. Már abból kiindulva, hogy az első, limitált számú egyedi Early bird jegyek mindössze 35 perc alatt elfogytak. Most a hagyományos elővételes jegyeket értékesítik 65 Euro-ért.

A visszaszámlálás tehát elkezdődött, de azért gyorsan vessünk még egy pillantást a tavalyi évre is. A Cosmopop sikert sikerre halmozott a 2015-ös évben. Már a Mannheim-i 20-adik születésnapi kiadás is nagyszerűen sikerült, de a TW meghódította Amerikát is. A Buenos Aires-i összejövetel összesen 30.000 látogatót vonzott magához a hétvégére, Novemberben pedig több mint 10.000 fő érkezett New York-ba. Az esemény nagy port kavart, hiszen még a Times magazin is felfigyelt rá. Az eredmények azt mutatják, hogy a rendezvény koncepciója jól működik Európán kívül is, versenyképes az amerikai piacon és a Time Warp, mint márka mára egy globális intézménnyé alakult át. A nemzetközi sikereket félretéve, a fókuszban most a mannheim-i széria áll, ahová még több tapasztalattal és megnövekedett önbizalommal térnek vissza a szervezők, akik, mint látjuk, egy percig sem ülhetnek a abérjaikon.

tw2016

A legnagyobb örömhír számunkra pedig az, hogy 2016-ban indul busz Magyarországról is a németországi Time Warp-ra. A hír nagyon is komoly, már a rendezvény oldalán is fenn található a busz elérhetősége, mely elég kedvező áron könnyíti meg a ki- és hazajutásunkat. Ráadásul a belépőjegy árából is kaphatunk némi adókedvezményt, ha ezt a megoldást választjuk. Persze aki saját magának intézi a kimenetelt, az is vásárolhat valamivel olcsóbban belépőjegyet a busz szervezőinél.

A madarak azt csicseregték, hogy Február elején érkezik a line-up is, vessetek rá egy pillantást és ne habozzatok eldönteni, bevállaljátok végre vagy kimaradtok a jóból megint!

Time Warp DE 2016
Időpont: 2016. Április 2.20.00- Ápr. 3. 12.00. (14 óra előtt sosem ér véget)
Helyszín: Maimarkthalle, Xaver-Fuhr-Str. 101, 68163 Mannheim

Busz info

Info:
www.time-warp.de
Facebook Event
Magyar Facebook csoport

Magyarországi jegyértékesítés: laszlo.lorinci@gmail.com