Egy új kampány arra biztatja az MDMA használókat, hogy kis dózisban teszteljék először az anyagot

Egy új kampány jött létre az MDMA fogyasztók védelmére a The Loop, a Chill Welfere és a The Warehouse Project kezdeményezésével. Arra próbálják ösztönözni a drogfogyasztókat, hogy minden új vásárlás esetében először törjék fel a rögöket, majd egy nagyon kis mennyiséget próbáljanak ki belőle elsőként és várjanak egy, jobb esetben pedig két órát, hogy kiderüljön, valóban jó-e az anyag.

Azt is kijelentették, hogy egyik szervezet sem támogatja az illegális szerek fogyasztását, de szeretnék elkerülni a sorozatos haláleseteket és biztonságban tudni azokat, akik mégis emellett döntenek.

“A legújabb felmérések kimutatták, hogy az MDMA kristály még mindig az egyik legnépszerűbb partydrog a fesztiválozók és klublátogatók körében, míg az összetevők és a tisztaság egyre inkább negatív irányba megy el az illegális piacon. Ha a tisztasága egy cuccnak nagyobb, akkor több időbe telik a fogyasztónak lenyugodni, valamint több problémát is okozhat. Biztonságban szeretnénk tudni az embereket és azt tanácsoljuk, hogy törjenek-szívjanak-várjanak, hiszen ez az óvatosság életeket menthet.” – nyilatkozta a Loop drogtesztelő részlegének vezetője, Fiona Measham.

Nagyon nehéz a tisztaságot megállapítani, emiatt sok fogyasztó a kelleténél többet vehet be, ami pedig rosszulléthez, akár életveszélyes helyzetekhez is vezethet. Ezek mellett pedig a más drogokkal való keveréssel is vigyázniuk kell az embereknek, ebbe pedig az alkohol is beletartozik, mert megnöveli a nem kívánt hatások esélyét.” – tette hozzá Chill Welfere rendezője, Katy Macleod.

Hazánkban ezek mellett még a dizájner MDMA hamisítványok jelentik a komoly veszélyt, így ez a módszer az azzal kapcsolatos negatív mellékhatások megelőzésére is alkalmas, a fogyasztók már a kis dózisból rájöhetnek, hogy nem azt kapták, amit szerettek volna. Ha már fogyasztotok, törjetek-szívjatok-várjatok!

(Pulse)