Ma indul a Sziget Fesztivál!

Ma indul a Sziget Fesztivál!

Végre elérkezett a hazai (és az európai!) fesztiválszezon csúcspontja, a huszonharmadik Sziget Fesztivál, ami idén is nagyobb, színesebb, jobb lett. A népzenétől a blues és rock klasszikusain át egészen olyan popsztárok előadásáig, mint Robbie Williams, minden zenei szubkultúra képviselteti magát, így természetesen az elektronikus tánczene legismertebb és legjobb figurái is jelen lesznek, így aki nem akar várni augusztus végiéig a B my Lake bivalyerős line-upjára, az már most meghallgathat pár ütős szettet az Óbudai-szigeten.

Augusztus tizedikén a nulladik napon is eldördül pár bombaerős mix, például már délelőtt Tom Select és Peter Bernath tolja a szeletelést a Colosseumban bemelegítésként, majd este tizenegytől egészen hajnali négyig, egy felejthetetlen öt órás szettel várja a közönséget a három francia underground lemezlovasból álló Apollonia csapata, végül pedig Polarize mutatja majd meg a friss beköltözötteknek, hogy mire is számíthatnak a hét folyamán.

A B my Lake partykolosszeuma másnap sem vesz vissza a tempóból, déltől Sobek simogatja majd a kedélyeket, majd James Grow veszi át a pultot magyar képviseletként. A hangulat nagyjából négykor kezd felforrósodni, ekkor ugyanis a nagyszínpadot a német reggae királya, Gentleman foglalja el, utána a One Day című számmal világsztárrá avanzsáló Asaf Avidan izraeli DJ pörget majd. Visszatérve a Colosseumhoz, hattól éjfélig a Badgirls csapat legjobbjai kényeztetik a hallójáratokat, végül pedig ide is megérkeznek a külföldi sztárelőadók.  A sort kedden az angol Laura Jones nyitja, aki az egyik legkedveltebb női lemezlovas a világon, ami nem is csoda, hiszen Ibizán szívta magába az alapokat. Fél kettőtől az A38 színpad is elektromosságtól fog izzani, hiszen idén is itt lesz az izraeli elszállt duó, vagyis az Infected Mushroom. Kettőtől nem kisebb név mutatja meg miről is szól a techno, mint Hernan Cattaneo, aki az egyik legígéretesebb DJ headlinere a fesztiválnak. Végül lesz egy kis holland furcsaság is a moombahton, dubstep, rnb és trap vegyítésével őrületet keltő Yellow Claws trió színpadra lépésével hajnalban, végül pedig B’andre és Dublic zárja az aznapi programkavalkádot.

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing

A szerdai nap kicsit lassabban indul be elektronikus fronton, de addig is olyan külföldi sztárokkal lehet hangolódni az esti szeletelésre, mint az Alt-J, a Script, vagy a dubstep elemekkel fűszerezett metál csapat, az Enter Shikari. Aztán tíztől a Telekom Aréna jóvoltából Yamina és SulyBalage kezdi a tempó fokozását. Az A38 színpadon ma a rap lesz az uralkodó műfaj, érkezik a friss német exportcikk, Cro, majd Tyler The Creator hadoválja el, miről is szól az utcai lét. Ezzel párhuzamosan a Telekom Aréna egy orosz DJ-vel színesíti a programokat, itt lesz ugyanis Arty, a Colosseum pedig Lotfi Begi és Nora Matisse, valamit a Miz Jones Live műsora után Gui Boratto zenéjével keményít be, hogy éjféltől Michael Mayer háromórás szettje repítse fellegekbe a fogékony arcokat. A Telekom Aréna egytől Oliver Heldens holland deep house zenéjétől lesz tűzforró, de itt lesz az angol drum and bass titán, Jaguar Skills is a változatosság jegyében, hajnalban pedig Ludmilla szettje ringat álomba.

Csütörtök Bohumil műsorával indul délben, aztán egészen este tízig a Truesounds legjobbjai, vagyis Dandy, Invoice, Davko és Justrice kényezteti a közönséget a Colosseumban. Őket követi a kanadai My Favorite Robot formáció, amit a nyolcvanas és kilencvenes évek legendás figurája, DJ Borzin visz tovább a Világzenei színpadon, míg a Telekom Aréna a holland hipnotikus elektronikus zenére szakosodott W&W párosára fogja ropni. Az A38 színpadon a drum and bass lesz az uralkodó műfajág, hiszen a Hospitality jóvoltából egy fergeteges műsor keretében érkezik a Camo & Crooked, High Contrast, Fred V & Grafix, Danny Byrd és MC Dynamite is. A Colosseum jóvoltából a csütörtök estét Dixon színvonalas berlini zenéje zárja, aki közel négy órán át fog zenélni.

Péntekkel itt a hétvége is, amikor extrán belehúznak a Szigetesek, így már négytől ott lesz a nagyszínpadon az Awolnation banda, akik a Sail című slágerrel hatalmasat robbantak pár éve. Hattól Bernathy Zsiga játszik élő szettet, nyolctól pedig az utánozhatatlan Jamie Woon andalít át a naplementébe, míg tíztől Avicii gondoskodik majd a nagyszínpad hangulatáról. Közben lesznek még magyar nagyágyúk is, mint Julia Carpenter, vagy Hot X, a külföldi underground krémről pedig az amerikai techno hőse, Function, a Világzenei színpadon pedig Luca Vega pörget, dubstep fronton Gramatik teszi magasra a mércét, az EDM kedvelőinek pedig a holland Blasterjaxx duó kedveskedik majd. Végül lesz Knife Party és a Berghain rezidens Marcel Dettmann is a Szigetre érkezik.

Az utolsó előtt napon a Lavalava csapata melegít négyig, majd Anima Sound System DJ műsor következik. Az este szupersztár elektronikája egyértelműen a Diplo vezette Major Lazer lesz, akik este nyolctól csapatják a partyt a nagyszínpadon. Aznap sem lesz hiány holland elektronikából, éjfél előtt nem sokkal érkezik ugyanis a Lucas & Steve duó, majd a két évtizedes szakmai múlttal rendelkező francia Vitalic készül élő műsorral. A világzenei elektrót Lord Saffaras képviseli, aki napfényes spanyol muzsikájával igazi ínyencség, de a populárisabb zenék kedvelői is jól járnak, hiszen érkezik a svéd nagyágyú Alesso és Bassjackers is a Telekom Arénába, majd az A38 színpadon Nero szolgáltat pörgős drum and bass zenét, amit DJ Marky és Stamina MC közös műsora koronáz meg. A Colosseum techno vonulatát egy német hölgy, Ellen Allien képviseli, az estét pedig Stereopalma és Gabor Kraft zárja.

Az utolsó nap méltó kezdéseként Andras Bader és Duel nyom egy mindent bele élő műsort, hogy a megfáradt szigetlakókat utoljára feltüzelje, majd Andras Toth, a Crossninetroll, valamint Naga & Beta zenél a Colosseumban. A Hegyaljáról ide költözött át a Rudimental is, akik hat körül kezdenek a nagyszínpadon, előtte azonban José Gonzalez nyugtató akusztikus zenéjét érdemes meglesni az A38-on. A főprogramot hivatalosan Martin Garrix nagyszabású záróműsora fejezi be, ahol lesz tűzijáték, lézershow és minden, ami kell. Az elektronikus kínálat azonban még csak itt kezd beerősödni aznap, hiszen tíztől Mark Reeve zenél, utána Nakadia pörget, majd Damian Lazarus szettje perzseli fel a kedélyeket, a Colosseum egész hetes forgatagát pedig a magyar világsztár Jay Lumen zárja le. A többi színpadon a Milky Chance formációra érdemes odafigyelni este, valamint DJ Tagada, Nervo, C2C, Sander van Doorn, sőt még Sigma is lesz a Sziget utolsó napján.

A teljes heti programot a Sziget oldalán találjátok.

Get Frisky / Cinema Hall Season Closing