LEON BOLIER ÉS CLIFF COENRAAD INTERJÚ

Leon Bolier:

Korábban már jártál Magyarországon, miket tapasztaltál? Mit vársz a fellépéstől? És mit gondolsz Budapestről?

Valóban, már alig várom! Amikor utoljára voltam Budapesten, egy szenvedélyes közönséggel találkoztam, szóval nagyon várom, hogy újra lássam. Budapest pedig egy gyönyörű város, gazdag történelemmel.

Készülőben van az új szerzői albumod, mire számíthatunk? Lesznek rajta közös munkák más előadókkal?

Természetesen várható néhány közös szerzemény az albumon, úgy mint az első albumon. Kicsit kísérletezgetek a nagy trance track-ek készítése mellett. Nagyon örülök az eddigi eredményeknek, egyébként egy kis ízelítőt is kaphattok néhány új track-ből a Youtube csatornámon.

Mit gondolsz a trance stílus fejlődéséről?

Ez egy természetes dolog, úgyhogy boldog vagyok, hogy fejlődést látok ezügyben, mert a műfaj így él igazán! Ezen felül azt is örömmel látom, hogy más műfajok (techno/progressive house) sem félnek már a dallamosabb hangzásoktól.

Mi volt eddig a legjobb fellépésed? Mesélj róla!

Ez egy nagyon nehéz kérdés! Voltak fellépések, amiket nagyon élveztem, de nem igazán tudom összehasonlítani őket. Például az, hogy a Trance Energy himnuszát játszhattam a nagy színpadon, vagy a saját partyk Hollandiában, ezek az én szememben mind-mind sikerek.

Hogyan telik egy napod? Hogy tudod összeegyeztetni a munkát a magánéleteddel?

Egy átlagos napom is zenéléssel telik, nagyon lefoglal a dj-producerkedés, az online dolgok, az üzletkötés, rádióműsorok, stb. Hétvégente, amikor zenélni megyek, mindig megpróbálok egy estét szabaddá tenni, hogy a barátaimmal lehessek.Családommal is rendszeresen tartom a kapcsolatot, és nagyon örülök annak, hogy remekül kijövök velük. Ha együtt vagyunk, élvezzük egymás társaságát. (Szerintem így normális, bár tudom, hogy mindenhol máshogy van…)

Van még valami nagyobb kívánságod, vagy álmod?

Igen. Természetes dolog, hogy az ember fejlődni szeretne és elérni a céljait, új célokat kitűzni (legalábbis ahogy én csinálom). Ez egy olyan folyamat, ami soha nem áll meg (remélem)!  

Mit üzensz a magyar rajongóknak?

Remélem, találkozok az összes rajongóval Budapesten március 14-én.Addig is kitartás!

bolier-leon-50687d5d05c7b

Cliff Coenraad:

Korábban már jártál Magyarországon, miket tapasztaltál? Mit vársz a fellépéstől? És mit gondolsz Budapestről?

Így van, és nagyon jó, hogy újra visszatérhetünk! Iszonyat nagy buli volt, mikor utoljára ott voltam, úgyhogy minimum ugyanolyan energiát és lelkesedést várok az emberektől! Tolni fogok pár új saját tracket és feldolgozást, szóval ha szeretnél ízelítőt a hamarosan megjelenő albumról, kötelező a megjelenés a party-n!

Elnézve a honlapodat és a sajtóképeidet, te egy ilyen vicces srácnak tűnsz. Milyen a komoly oldalad?

A komoly oldalamat nehéz lenne elmagyaráznom. Szeretek mókázni és egy kis élvezetet vinni az életbe, mivel az már így is túl komoly sokaknak.

Mi volt eddig a legkülönlegesebb, legjobb fellépésed? Mesélj róla!

Erre nehéz válszolnom, annyi jó fellépésem volt. Imádok nagyobb fesztiválokon zenélni, mint pl. az EnTrance Lengyelországban, Trance Energy és Mystery Land Hollandiában, de a klub fellépések is nagyszerűek, úgy mint a Digital Society, a brit Goodgreef és természetesn Budapest. Még mindig rajta van a budapesti parti a bestof listámon 🙂 Szóval nehéz választanom ezek közül…

Van még valami nagyobb kívánságod, vagy álmod?

Mindig van mit kívánni. Megmutatni az egész világnak a seggrázós zenémet, ez a fő álmom.

Mi volt életed legnagyobb ökörsége?

Két éve egy szilveszteri partyn Temesváron, Romániában, ahol ott volt Leon, Sied van Riel és még jópáran. Röviden annyi, hogy minden szobában kiürítettük a minibárt és mindent bedobáltunk a jakuzziba 🙂 Hihetetlen volt! 🙂

1613840_10152171384720876_6457101186757862828_n

Milyen a kapcsolatod Leon Bolier-rel?

Leon folyton azt hiszi, hogy az apja vagyok… Nem tudom hol lehet a hiba…haha 🙂 Na majd erre visszatérünk! Azt hiszem 2003-ban kezdődött, egy bulin találkoztunk először. Majd úgy döntöttünk, hogy csinálunk pár közös dolgot, ennek lett az eredménye a „Mighty Ducks” és a „Mohawk”. Később csináltunk pár tracket Leon „Pictures” albumához. És ne felejtsük el, ő egy poénos srác, mindig jó vele együtt lógni.

Mit üzensz a magyar rajongóknak?

Remélem, találkozunk a Kaméleonban március 14-én egy jó kis seggrázásra 😀